Pekingi promóció Pesten

Peking, a több mint 3000 éves múltra visszatekintő kínai főváros 2024-ben új elismerést kapott: központi útja, amely 7,8 kilométer hosszan szeli át a várost, nyolcadik világörökségi helyszínként felkerült az UNESCO Világörökség listájára. Ez az út a város történelmi, kulturális és építészeti szívét testesíti meg, több mint 700 év várostervezését tükrözve. Március 7-én Budapesten, a Peking Városi Kulturális és Turisztikai Hivatal „Helló, Peking!” rendezvénye hozta közelebb a magyar közönséghez a kínai főváros varázsát.

Az esemény közel 100 résztvevőt vonzott, köztük turisztikai szakembereket és újságírókat, akik Peking gazdag kulturális és turisztikai kínálatával ismerkedhettek meg. A nyolc UNESCO-világörökségi helyszín mellett a Budapest-Peking közvetlen repülőjáratok is bemutatkoztak, az Air China, a China Eastern Airlines és a Hainan Airlines képviselőinek közreműködésével.

A rendezvényen Peking turisztikai újításairól is szó esett: az egyszerűsített vámkezelési és határellenőrzési eljárások, valamint a 2024-ben indított Beijing Services repülőtéri pontok a fizetést, közlekedést és kommunikációt könnyítik meg a külföldi látogatók számára. Egy új fejlesztés a banki és SIM-kártyás hozzáférést egyszerűsíti, míg a tranzitutasok ingyenes, vezetett félnapos városnézéseken vehetnek részt, közlekedéssel és internet-hozzáféréssel. Chang Lin, a Pekingi Kulturális és Turisztikai Hivatal vezetőségi tagja hangsúlyozta: „Peking a vendégszeretet és szépség városa, egy ősi kulturális örökséggel rendelkező metropolisz, amely nyitottságával és sokszínűségével lenyűgözi a látogatókat. Biztosak vagyunk benne, hogy aki ellátogat hozzánk, felejthetetlen emlékekkel tér haza.”

A két város közötti kapcsolatot a magyar turisták számára biztosított vízummentesség is erősíti, amit Chang Lin így méltatott: „A vízummentesség új lendületet ad a kulturális és személyes kapcsolatoknak Kína és Magyarország között. Mostantól egy útlevél és egy repülőjegy elegendő egy spontán pekingi kalandhoz!”

Érsek M. Zoltán