Értékteremtés a mai magyar építészetben

Év Homlokzata 2016

Az utóbbi években épült vagy felújított épületek seregszemléje az Év Homlokzata pályázat, melynek díjait november 3-án osztották ki Budapesten, a Várkert Bazárban. Az öt kategóriában, építészek és kivitelezők számára meghirdetett versenyre idén 243 nevezés érkezett. A kategória győzteseknek járó 1-1 millió forintos díjat független szakmai zsűri ítélte oda.

Családi ház, társasház, középület, panel és műemlék-felújítás kategóriában hirdette meg idén nyolcadik alkalommal az Év Homlokzata pályázatot a díj alapítója és fő támogatója, a Baumit. A pályázat célja az, hogy értékelje és megismertesse az elmúlt években épült vagy felújított épületeket, valamint kitüntesse azokat az építészeket és kivitelezőket, akik ezeket létrehozták. Idén 243 nevezés érkezett, 77 családi ház, 26 társasház, 94 középület, 26 panel és 20 műemlék épülettel jelentkeztek a pályázók.

Illy Gábornak, a Baumit ügyvezetőjének véleménye szerint a pályamunkák jól tükrözik a mai építészetet és építőipart. Az előző évekhez képest több mint kétszeresére nőtt a középülettel, főleg energetikai korszerűsítéssel nevezők száma, míg a panelépületek felújítása nem gyarapodott olyan mértékben, mint amennyire az szükséges lenne. A családi házakra a sokféleség jellemző. Még mindig népszerű a minimál stílus, ami kissé szelídült, és olyan változatai jelentek meg, amelyek jobban illeszkednek az épített környezetbe. A műemlékek esetében pedig egyre inkább teret kap a tervezői tudás és a kivitelezői képesség arra, hogy megőrizzük értékeinket.

baumit-ev-homlokzata_dij_02016-11-03

Az Év Homlokzata Díj

A zsűri munkája

A beérkezett épületeket a kiírótól független, szakmai zsűri értékelte és közülük választotta ki kategóriánként azt a pályázót, aki az egymillió forintos díjat elnyerte. A zsűri tagjai voltak: Jánosi János Ybl-díjas és Pro Architectura-díjas építész; Máté Klára, a Magyar Építéstechnika főszerkesztője; dr. Tari Gábor egyetemi docens (BME Rajzi és Formaismereti Tanszék, Színdinamika Szakmérnöki Műhely), Vadász Bence Ybl-díjas és Pro Architectura-díjas építész és Vidor Győző, a Magyar Építőanyag és Építési Termékszövetség elnöke. A nagyszámú nevezések és az épületek sokfélesége miatt a zsűrinek lehetősége volt különdíjakat is odaítélnie, így 16 pályázó vehetett át elismerő oklevelet.

baumit-ev-homlokzata_csaladi-haz-kategoria-osszes-dijazott-zsuri-es-baumit_2016-11-03

A családi ház kategória összes díjazottja és a zsűri

Díjazottak

A családi ház kategóriában az Év Homlokzata 2016 díjat Dankó Kristóf építész, Dorog város főépítésze nyerte el egy Mór belvárosi részén megvalósult családi ház tervezésével.

Az Év Homlokzata 2016 társasház kategória díjazottja a Benczúr-Weichinger Studio, a Budapest II. kerületében épült kétlakásos ház építészei: ifj. Benczúr László és Weichinger Miklós.

tarsashaz

Barina Anikó (Baumit) a társasház kategória győzteseivel, ifj. Benczúr Lászlóval és Weichinger Miklóssal

Az Év Homlokzata 2016 középület kategória nyertese a Teampannon Kft. és az ír O’Donnell + Tuomey Ltd., a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) Belvárosi Campusának tervezéséért. A munkában részt vevő építészek és munkatársak: Sheila O’Donnell, John Tuomey, Mark Grehan (O’Donnell + Tuomey Ltd.), Hidasnémeti Máté (Teampannon Kft.); Ciara Reddy, Brian Barber, Anne Louise Duignan, Jitka Leonard, Geoff Brouder, Henrik Wolterstorff (O’Donnell + Tuomey Ltd.), Varga Bence, Kern Ádám, Szabó Andrea (Teampannon Kft.).

Az Év Homlokzata 2016 panel kategória díját az and-an terv építész iroda, Zács András és Fáy Piros építészek kapták a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kara zuglói kollégiumi épületének rekonstrukciós tervezéséért.

baumit_ev-homlokzata_panel-dij_and_an-terv-epitesziroda-fay-piros-es-zacs-andras_2016-11-03

A panel kategória díját az and-an terv építész iroda, Fáy Piros és Zács András építészek kapták

Az Év Homlokzata 2016 műemlék kategória legjobb pályázata építész és kivitelező közös nevezése lett, amelyet az építész Műép Építőmérnöki Kft. (Dr. Szabó László, Hőnich Henrik, Zepkó Ferenc, Kaczurné Molnár Ágota tervezők) és a kivitelező RózsaÉp Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (ügyvezetője Darida Olivér) nyújtott be, a Budapest VIII. kerület, a Könyves Kálmán kőrúton felújított Tündérpalota, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet székházának épületére.

Baumit ügyvezetői különdíj

baumit_ev-homlokzata_baumit-ugyvezetoi-kulondij-_2016-11-03

Az ügyvezető különdíj nyertesei

Az Év Homlokzata pályázat hagyománya, hogy az alapító és fő támogató Baumit is díjaz épületeket. A szakmai szempontokon kívül a kiválasztásban szerepet kap az épület küldetése, a mögötte álló emberi teljesítmény is. Mindezek alapján Baumit ügyvezetői különdíjat és a díjjal járó 300 ezer forintos pénzjutalmat három pályázat kapta:

  1. Az Év Homlokzata 2016 Baumit ügyvezetői különdíját nyerte el a szegedi kivitelező Plusz Építő Kft. egy balatonszárszói nyaraló átépítéséért. A projekt azt példázza, hogy egy hetvenes években épült nyaralót is érdemes átformálni.
  1. Az Év Homlokzata 2016 Baumit ügyvezetői különdíját kapta a reload építészstúdió (Petőcz-Tóth Anikó és Csizmadia Péter DLA tervezésében) gödöllői ipari létesítménye a Food Base gyártócsarnok és irodaépület, amely az elismerést merész színválasztásával és egységes arculatával érdemelte ki.
  1. Az Év Homlokzata 2016 Baumit ügyvezetői különdíját a lábatlani református templom tornyának felújításáért az Árkádok Kft. kapta. Bánkúti Endre ügyvezető és csapata értékőrző, felelősségteljes kivitelezői munkájáért, az épület múltjának feltárásáért és a hatóságokkal történt hatékony egyeztetéséért érdemelte ki az elismerést. A felújítás jó példa az összefogásra, a kivitelező, a hívek, a pályázati források és a Baumit termék-adománya egyaránt segítették Darányiné Csonka Valéria lelkész asszonyt a felújítási munkák megvalósításában. Ennek elismeréseként a Baumit a díj mellett az egyházközségnek százezer forintos támogatást ad.

Közönségdíj

baumit-ev-homlokzata_kozonsegdij_ifj-es-id-horvath-robert-nagymanyoki-cintia-baumit_2016-11-03-u

Nagymányoki Cintia (Baumit) a közönségdíjazott ifj. és id. Horváth Róberttel

Az Év Homlokzata pályázat keretében idén először hirdettek meg közönségdíjat, így szeptemberben internetes szavazással lehetett kiválasztani a legszebbnek ítélt családi házat. A közönségdíjat egy Vas megyei kis településen, Nádasdon épült otthon nyerte el, melynek kivitelezője Vasi Opus Kft. volt.

A Baumitról

A Baumit az osztrák Schmid Industrie Holding tagjaként 30 országban van jelen és közel 3 ezer munkatársat foglalkoztat, 2015-ös árbevétele 940 millió euró volt. A vállalat fő profilja a homlokzati hőszigetelő rendszerek, színes vakolatok, hidegburkolati ragasztók, valamint aljzatképző anyagok gyártása és forgalmazása.

A Baumit első külföldi leányvállalata 1990-ben Magyarországon alakult meg, és az elmúlt években meghatározó építőanyag gyártóvá vált. A Baumit Kft. négy gyárat üzemeltet Magyarországon: Alsózsolcán, Dorogon, Pásztón és Visontán, cégközpontja Dorogon található. A Baumit Kft. 2015-ös árbevétele 15,3 milliárd forint volt, és éves átlagban 176 munkatársat foglalkoztatott. A magyar vállalat az elmúlt években társadalmi felelősségvállalási programjának keretében többek közt támogatta az Országos Mentőszolgálatot, valamint alapítója és fő támogatója az Év Homlokzata építészeti pályázatnak.

Legyél az első hozzászóló "Értékteremtés a mai magyar építészetben" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*