Euróval utazhatunk már Litvániába is

Az euróövezeti tagságról végleges döntést 2014. július 23-án hozta meg az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács. Litvániáról júniusban mind az Európai Bizottság, mind az Európai Központi Bank (EKB) kimondta, hogy teljesíti a közös európai valuta bevezetéséhez szükséges feltételeket, ezzel az értékeléssel pedig az uniós pénzügyminiszterek is egyetértettek. A tanács informálisan már akkor rábólintott arra, hogy Vilnius januártól az euróval váltsa fel a litast. A hivatalos döntéshez ugyanakkor az állam- illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanács, valamint az Európai Parlament támogatására is szükség volt. Mindkét testület július közepén szavazott bizalmat a litván eurónak.

A miniszterek tanácsa egyúttal a hivatalos átváltási árfolyamot is rögzítette; 3,45280 litas ér egy eurót, ami pontosan annak a rögzített árfolyamnak felelt meg a 2. Európai Árfolyam-stabilitási Mechanizmus keretein belül, amelybe minden, az eurózónához csatlakozni kívánó országnak minimum két évvel a közös pénz bevezetése előtt el kell töltenie – írja az MTI.

Litvánia csatlakozásával mindhárom balti ország az eurózóna tagjává vált. Észtország 2011-ben, Lettország pedig 2014. január 1-jén mondott búcsút nemzeti fizetőeszközének. A litván parlament december elején fogadta el a 2015. évi költségvetést, amit már euróban számoltak.

Legyél az első hozzászóló "Euróval utazhatunk már Litvániába is" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*