Ezek voltak a legnépszerűbb spanyol úti célok

Las Palmas de Gran CanariaLas Palmas de Gran Canaria

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben – derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.

A tájékoztatás szerint a tavalyi év ugyanezen időszakához képest 17,7 százalékkal többen választották úti célul a dél-európai országot. A legtöbben, 2,9 millióan Nagy-Britanniából érkeztek, őket a németek követék 2 millió és a franciák 1,9 millió beutazóval.

A legnépszerűbb célpont január és március között a Kanári-szigetek volt 4,3 millió látogatóval. A sorban következő Katalóniába 3,4 millióan, a harmadik helyen álló Andalúziába pedig 2,4 millióan utaztak.

A külföldi turisták 21,9 milliárd eurót költöttek Spanyolországban az év első három hónapjában, 27,2 százalékkal többet mint 2023 első negyedévében. (MTI)