Kecskés Noémi, a múzeum sajtóreferense az MTI-nek elmondta, hogy a mohácsi busók bemutatkozásával veszi kezdetét az idei évad a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, ahol az érdeklődők a két napon bekapcsolódhatnak a birkabőrbe öltözött, festett maszkot viselő, bocskoros busók felvonulásába is.
A sokác eredetű mohácsi népszokást bemutatva Kecskés Noémi elmondta: a busójáráskor az ijesztő – piros, barna vagy fekete színű – maszkot öltő, szőrével kifordított rövid bundába burkolózó és hangoskodó busók házról házra jártak, hogy jelezzék a lassan végéhez közeledő farsangot és elűzzék a telet, de jellegzetes alakjai voltak a felvonulásnak a rongyokba öltözött, zsákot cipelő jankelék és a lefátyolozott arcú nők is.
A hétvégén a pokladéhoz, azaz a busójáráshoz kötődően a látogatók bepillanthatnak a fűzfából készített maszk faragásának titkába, a hamuban sült pogácsa mellett pedig asztalra kerül egy igazi farsangi édesség, a pampucka is, emellett „az érdeklődőknek a szalagos fánk receptjével is szolgálunk” – tette hozzá a referens.
Kecskés Noémi kiemelte: továbbra is látható a skanzen két nagy sikerű időszaki kiállítása, A vasút fénykora – A vidék modernizációja és a Típusbútor – A falusi lakáskultúra 1945-1980 között, amelyekhez kapcsolódva indítótárcsát, saját vasúti részvényt lehet készíteni és akár retro csomagolópapírt is tervezhetnek a vállalkozó kedvűek.
A téli nyitva tartás ideje alatt hétvégenként 10 és 16 óra között látogatható szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum következő vendégei a mohai tikverőzők lesznek.
forrás: MTI
Legyél az első hozzászóló "Farsangi programokkal nyit a Szentendrei Skanzen" című cikkhez