Felhőket szurkáló világváros

Így is történt. A hihetetlen tempójú fejlődés már a repülőtérről befelé tartva megmutatkozott: a mi Megyeri hídunk nagytestvéreinek láncolatán suhanó autó olyan, 30-40-50 emeletes házakból álló „lakóparkok” mellett haladt el, amelyeknek első utam alkalmával még nyoma sem volt. Pár év alatt a lakosok számát tekintve valóságos kisvárosok nőttek ki a földből, az igencsak korlátozott telekméretek miatt a város szélére szorult – ám rendkívül jó közlekedéssel ellátott – lakónegyedek épületei éppúgy az egekbe törnek, mint a központban.

S hogy nem túlzás kisvárosokról beszélni, arról a számok győzik meg az embert. A fejlesztések mindegyike legalább 15-20 épületet ölel fel, bennük emeletenként 6-8 (magyar fogalmak szerint szerény alapterületű, 40-60 m²-es) lakás található. Egy átlagos, 40 emeletes toronyházban 240-320 lakás van, ezekben egyenként általában 4-5 fő él. Egyetlen épületben tehát ezer-ezerötszázan, a lakópark egészében pedig legkevesebb 20-30 ezren laknak. Ez Hongkongban normálisnak számít, s hogy ne érezze falanszterben magát senki, a csodás, többnyire tengeri panorámával rendelkező ingatlanok lakóinak kényelmét a már említett kiváló közlekedésen kívül játszóterek, különféle sportpályák, üzletek, kisebb bevásárlóközpontok szolgálják.

Toronydaruk mindenfelé

A csillogó-villogó felhőkarcolók tömegéről ismert metropolisz központjában sem állt le az élet, sőt, bármerre tekint az ember, mindenfelé toronydaruk forgolódnak terhükkel. Ahol lehet, bővítik a meglévő kapacitásokat: az egyik emblematikus épület, a hongkongi kereskedelemfejlesztési szervezet (HKTDC) által működtetett, többszintes kiállítási központ alapterülete például a tenger fölé nyúló oldalszárnyainak köszönhetően 2009 közepére 40 százalékkal, 67 ezer négyzetméterre gyarapszik, másutt a megüresedett, illetve a tenger feltöltésével nyert területeket építik be újabb és újabb irodaházakkal, szállodákkal – a mi fogalmaink szerint rohamtempóban.

Az előző évek-évtizedek prosperálása nemcsak a szorosan vett üzleti negyed fejlesztésein érhető nyomon, hanem a belvárostól kissé távolabb eső lakónegyedekén is, az ingatlanárak pedig nem közép-európaiaknak valók. Erről győzött meg egy hatalmas hirdetés, amely a Victoria-csúcsra (Victoria Peak) vivő sikló közelében bukkant elő. Egyetlen mondata egyértelművé tette, mennyiért lehet a tengerszorosra néző, gyönyörű kilátással rendelkező házakban lakáshoz jutni: a felirat szerint a domboldali apartmanok átlagára több mint 20 millió hongkongi, vagyis mintegy 2,5 millió amerikai dollár…

Kettő az egyben

A nemrégiben felújított, immár mikroprocesszor vezérelte, amúgy 120 éves sikló (Peak Tram) természetesen a „kötelező kűrök” egyike (a menettérti jegy felnőtteknek 48, gyerekeknek 23 hongkongi dollárba kerül); végállomásánál, a hegy tetejére „biggyesztett”, hajó formájú, többemeletes, éttermekkel, ajándékboltokkal zsúfolt épület felső teraszáról csodálatos kép tárul a látogató elé. Szerencsés esetben tiszta az idő, jól látni a környező, dimbes-dombos szigeteket, a kilátó alatt húzódó fantasztikus belvárost, illetve a Hongkong szigetével szemközti városrészt (Kowloon) és mögötte, a szárazföldi Kínához kapcsolódó vidéket. Mivel a sikló éjfélig közlekedik, a nappali és az esti, díszkivilágítással megspékelt látvány élvezete összevonható: aki alkonyat előtt érkezik, mindkettőben része lehet, közben pedig az ott található éttermek egyikében meg is vacsorázhat.

A nappali és az esti programok „odalent” is kombinálhatók. A felhőkarcolók tövében tett belvárosi séta, vagy a SoHo (South of Hollywood Road, a domboldalt keresztbe szelő Hollywood Road belváros felé eső részének) felfedezése után – ahol a város legrégebbi buddhista temploma, a Man Mo, a világ leghosszabb mozgólépcső-láncolata, illetve sok étterem, kávézó, pub és régiségbolt található – melegen ajánlott átmenni a túlpartra, s szemből, a kowlooni modern kulturális központ előtti teraszról megcsodálni a kivilágított épületek látványát.

A legjobb az, ha erre este nyolc óra tájban kerítünk sort – a belvárosból vagy a Wanchai városrészből a komp néhány hongkongi dollár ellenében pár perc alatt odaviszi az embert. Akkor ugyanis húszperces lézershow veszi kezdetét, a belváros egyébként is változatos színekben pompázó felhőkarcolóin lézernyalábok táncolnak, a sötét égboltra festett mozgalmas látványhoz muzsikaszó társul. Tekintettel arra, hogy a Symphony of Lights mindig sok érdeklődőt vonz, a kényelmes nézelődés és fotózás érdekében tanácsos időben érkezni.

Égbe nyúló belváros

A szigorúan vett belváros, az üzleti negyed önmagában is sok felfedeznivalót tartogat. Modern idők építészeti csodái között bolyong az ember, amelyek közül három a világ tizenkét legmagasabb felhőkarcolója közé tartozik. A csúcsos tetejű Central Plaza (374 m), a Bank of China jellegzetes, cikcakkos, felhőket szurkáló épülete (367 méter magas), illetve a jelenleg 7. helyezett, 88 emeletes Nemzetközi Pénzügyi Központ (IFC, 415 m) ikertornyainak szomszédságában több tucat építmény ostromolja a 200 métert. Közöttük szinte eltörpül a sokáig listavezető, mindössze huszonöt emeletes Mandarin Oriental Szálloda.

A forgalom alul- és felüljárókon lüktet, a hol felduzzadó, hol elapadó autóáradat legjellegzetesebb darabjai a piros taxik, a különböző színű emeletes buszok és az igazi különlegességnek számító emeletes villamosok. Az elképesztő dimenziók érdekes módon egyáltalán nem nyomasztóak. Valószínűleg azért, mert a felhőkarcolók között, az utca szintje felett fedett gyalogoshidak húzódnak, ahonnan az épületek alsó szintjein lévő bevásárlóközpontokba, luxusüzletekbe, bankfiókokba, a felszín alatti metróállomásokra juthat az ember. Ez a rendkívül szervezett, élményszerű közlekedés egyik sajátossága: a gyalogosoknak nem kell feltétlenül az utcaszinten tolongani – néhány emelettel a járművek felett (esőben, tűző napsütésben is) kulturált körülmények között járhatják a maguk útját.
Annak ellenére, hogy az ember Kínában jár (Hongkong 1997. július 1-je óta ismét Kína része, annak önálló, különleges gazdasági övezete), a másfél évszázados brit jelenlétnek hála, idegenvezető híján sem érzi elveszettnek magát. Ugyan mindenhol kínai írásjeleket látni, de a legfontosabbak mellett ott a latin betűs változat is, és sok helyütt – elsősorban a belvárosban és a turisztikai látványosságok környékén – jól, de legalábbis érthetően beszélnek angolul.

Felhőkarcolók tövében

Hongkongban – ha nem néz fel az ember, s el tud vonatkoztatni attól, hogy felhőkarcolók között rója az utcákat – amúgy igen otthonosan telik az idő. Az épületek aljában ezernyi kis üzlet sorakozik, egyik-másik környék piacként vagy valamely termékkör forgalmazására szakosodott lelőhelyként működik – hol hal- vagy zöldségpiacra, hol mondjuk a burkolatok és szaniterek világába téved az ember. A boltok többsége családi vállalkozás, mosolygós, szorgos üzemeltetőik jóvoltából késő estig nyitva tartanak.

Lépten-nyomon találni kisebb-nagyobb éttermeket is, amelyek előtt délidőben sorban állnak a hivatalnokok, a kétkezi munkások és a környék lakói, majd szusszanásnyi idő után estére ismét megteltek. Az egyszerűbb helyeken ételfotók segítik az eligazodást, a felsőbb szinteken található elegánsabbakban pedig – amelyekbe már csak recepción át, sokszor foglalást követően lehet bejutni – részletes, kétnyelvű étlap segít az eligazodásban.

A helyi jellegzetességek nagyjából megegyeznek a kantoni konyha fogásaival (a tartomány mindössze másfél órányi autóútra fekszik). Sok a hal és a tengeri „herkentyű”, ám nem kevésbé fontosak a sertés-, csirke- és marhahúsból készült ételek. Íme néhány, ízelítőül. A számtalan, bambuszszitában párolt előétel-falatkák (dim sum) közül említésre méltó a siu mai, a darált sertéshússal és apró tengeri rákkal töltött batyu, amelyet rákikrával tetéznek meg, valamint a tavaszi tekercshez hasonlatos, de annál sokkal finomabb seen juk guen – a ropogós, szójás sült tészta belsejében zöldségegyveleg lapul. Nemzeti ételnek a cha siu számít (az omlós, sült sertésszeleteket mézzel és fűszerekkel vonják be, rizzsel és zöldségcsíkokkal fogyasztják), és ilyen a mogyoróolajban, korianderben és metélőhagymában párolt hal, valamint a hainani csirke is (ez utóbbi aromás – gyömbéres, zöldhagymás – olajba mártott, párolt húsdarabokat takar).

Nappalok, éjszakák

Az elképesztő dimenziókkal rendelkező város számtalan egyéb csemegével is szolgál. A ráérősek a tengerszoroson kétórás hajókázásra indulhatnak az e célra rendszeresített dzsunkák egyikén – s újból rácsodálkozhatnak a felhőkarcolók tömegére –, bevethetik magukat a Central vagy az Admirality városrész luxusüzletei közé (a világ presztízsmárkáinak szinte mindegyike kapható Hongkongban!), ellátogathatnak számtalan érdekes múzeumba, és nekiindulhatnak a városon kívüli területek felfedezésének is.

Hongkong legnagyobb szigetén, Lantaun található a világ legnagyobb szabadtéri Buddhája (a bronzszobor 34 méter magas és 250 tonnát nyom), közelében szerzetesközpont, gyermekszínház és teaház is működik. Az odajutás fő attrakciója az 5,7 kilométer hosszú függőkabin, amely a metróval elérhető, repülőtér közeli Tung Chungból 25 perces – tenger, sík- és dombvidék feletti – lebegés árán juttatja célba az érdeklődőket. (A szigeten kapott helyet Ázsia első Disneylandje is.)

Hasonló, élményszerű kiruccanás tehető a Hongkong sziget déli felén lévő Ocean Parkba, amelynek három fő egységét ugyancsak függőkabin, illetve mozgólépcső köti össze. A témaparkban rengeteg egzotikus növény, madár és több óriáspanda látható, a föld alatti akváriumokban a tengerek ezernyi élőlényét multimédiás eszközök segítségével mutatják be, és számtalan más szórakozási lehetőség – rozmár- és delfinshow, 100 méter magasba emelkedő hőlégballon, fantasztikus játékokkal teli vidámpark – kínálja magát.

Természetbarátoknak ajánlható a delfin- és madárles, a hétköznapi nyüzsgést kedvelőknek pedig a piacok világa (Jade Market, Stanley Market, Western Market, Ladies Market). Működik egy éjfélig nyitva tartó piac is a Temple Streeten – ahol kitartó alkudozás után minőségi ajándéktárgyakra is szert tehet az ember –, és érdekes élményt nyújtanak az odavezető utcák is, amelyek szabadtéri karaoke-bárjaiban és jósdáiban sokan megfordulnak.

Hongkongon túl

Ázsia világvárosa kiváló úti célpont, ugyanakkor kiinduló állomásnak is remekül megfelel. A Central tőszomszédságában lévő kikötőből hajóval másfél óra az út az 1999 óta ugyancsak Kínához tartozó Makaóba (a korábbi portugál gyarmatra), ahol a másutt tiltott kaszinók világában lehet alámerülni, szárazföldön – gépkocsival vagy intercityvel – pedig ugyanennyi idő alatt a szomszédos, szédületesen fejlődő Kanton tartományba juthat el az utazó (előzőleg gondoskodni kell a vízum beszerzéséről!). Kína több nagyvárosa mindössze néhány órányira van innen – ám vigyázat, a keleti és a nyugati kultúra különös ötvözetét csak igazán itt, Hongkongban ízlelheti meg az ember.

Ázsia világvárosa

Hongkong területe 1078 km², központja az azonos nevű sziget (Hong Kong Island), amelyhez több külső terület (Kowloon, New Territories) és mintegy 240 kisebb-nagyobb, többségében lakatlan sziget tartozik. Lakosainak száma 6,8 millió, hivatalos nyelve a kínai (annak is a kantoni dialektusa) és az angol.

A világ egyik legjelentősebb pénzügyi és kereskedelmi központja 1997-ben, 150 éves brit fennhatóság után vált ismét a hatalmas léptekkel fejlődő Kína részévé. A különleges közigazgatási terület az „egy ország, két rendszer” elv előnyeit élvezve őrzi szilárd pozícióit, mint a világ legfejlettebb, legátláthatóbb és legszabadabb gazdaságainak egyike. GDP-je az előző években 6-7, külkereskedelme 10-11, áfamentes belső fogyasztása 13 százalékkal növekedett, tavaly az infláció 2-4, a munkanélküliség 4 százalék volt. 2007-ben már 28 millió turista kereste fel, közülük 15,5 millióan – évről évre mind nagyobb számban – az anyaországból, Kínából érkeztek. Költségvetésének többlete 2007-ben rekordszintre, 115 milliárd hongkongi dollárra (mintegy 15 milliárd amerikai dollárra) nőtt, amelyből a különleges közigazgatási terület kormányzata bőségesen áldoz adócsökkentésre (a társasági adó jelenleg 16,5, az szja 15 százalékos), a hátrányos helyzetűek életkörülményeinek javítására, oktatásra, gigantikus infrastrukturális beruházásokra és Hongkong imázsának további javítására.

Mikor, honnan, hogy?

Szubtrópusi éghajlata miatt tavasszal és ősszel a legkellemesebb Hongkongba utazni, Európa fő légi közlekedési csomópontjaiból (London, Frankfurt, Bécs stb.) 11-12 óra repülőút után hét időzónát, vagyis hét órát lépünk előre. Vízumra nincs szükség (annak azonban kérvényeznie kell, aki más kínai tartományba is át szeretne menni), a közbiztonság jó, a mobiltelefon-összeköttetés megoldott. A terület valutája az amerikai dollár árfolyamához kötött hongkongi dollár (1 US$ = 7,8 HK$), amelyből nem árt valamennyit már a repülőtéren váltani.

A felszínen pontosan kiszámolt aprópénz ellenében emeletes buszok és villamosok szállítják az utasokat (a jármű vezetője ellenőrzi az összeg meglétét, de nem ad vissza!), a nagyobb távolságokra pedig ott a metró, amelynek öt vonalán a célállomás megadásával előre kell megváltani az elektronikus jegyet. A legolcsóbb közlekedési és városnézési eszköz a belvárost keresztülszelő emeletes villamos (egy menet 2 HK$), a többi használatának ára a megtett távolságtól függ. Érdemes megfontolni az Octopus Card kiváltását (a 150 HK$-ból 50 a letét, amely leadásakor visszajár). A feltölthető mágneskártya minden tömegközlekedési eszközre érvényes, és vásárolni, étteremben fizetni is lehet vele. Autót bérelni felesleges (kiváló a tömegközlekedés, a parkolóhely viszont kevés, és nehéz a bal oldali közlekedést megszokni), a taxi pedig olcsó és gyors: az első 2 kilométer 15 hongkongi dollárba (nem egész 2 US$) kerül, az összeg minden további 200 méter (vagy percnyi várakozás) után 1,4 hongkongi dollárral nő. (A tengerszoros alatti alagutakon való átkelésért külön tarifát számítanak fel!)

Bár a legszebb kilátás a Peakről nyílik, e célra ajánlható a Central Plaza 46. emelete is (Sky Lobby), ahová akkor is felmehet az ember, ha amúgy az irodaházban semmi dolga nincs.
Mindig legyen nálunk szálláshelyünk, utcánk pontos neve kínai változatban is – sokat segít, ha a sofőr nem beszél angolul.