Fesztiváloztak a partnervárosok, Nyíregyháza volt a főszereplő

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg Bielsko-Bialában a Partnervárosok Fesztiválját, ahol Nyíregyháza is képviseltette magát. Dr. Kovács Ferenc aláírta a két város közötti partnervárosi együttműködést, a város főterén Nyíregyháza attrakcióival ismerkedhettek meg az odalátogatók és az Igrice Néptáncegyüttes is bemutatkozott.

Több ezren érkeztek Európa különböző részeiről Bielsko-Bialába. Az eseményen azok a városok delegációi képviseltették magukat, akik partnervárosi kapcsolatban állnak Bielsko-Bialával. A cél az volt, hogy mindenki bemutathassa saját területének kultúráját, közelebb kerüljenek egymáshoz és újabb együttműködések szülessenek. A rendezvény egyik főszereplője Nyíregyháza volt, mivel ünnepélyes keretek között aláírták a partnervárosi együttműködést a két város között.

„A város vezetői már évekkel ezelőtt megkezdték a tárgyalásokat arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne ezt a kapcsolatot az informális mezőből a hivatalos térbe áthelyezni. A korábbi évek együttműködései és sikeres projektjei alapján döntöttünk úgy, hogy Nyíregyházával ezt a kapcsolatot erre a rangra emeljük. A cél az, hogy a városi vezetők segítségével minél szélesebb körben lehetővé tegyük a város lakosságának, civil szervezeteinek, tömegsport szervezeteinek és egyéb társadalmi csoportjainak, hogy egymáshoz utazhassanak, hogy egymást és egymás kultúráját megismerhessék” – árulta el dr. Lubomir Zawierucha, Bielsko-Biala alpolgármestere.

A partnervárosi együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot Nyíregyházán a Városnapon írták alá; akkor a bielsko-bialai alpolgármester látogatott városunkban, most a nyíregyházi delegáció utazott a lengyel városba. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere kiemelte, hogy több szempontból is fontos ez a kapcsolat Nyíregyháza számára, évek óta kiemelkedő az együttműködés, az aláírással pedig ezt pecsételték meg.

„Nagybányán találkoztunk, és ahogy mondtam is a beszédemben, ez nem csak a lengyel-magyar barátság nagyon szép példája, ami a két város között kialakult, hanem a partnervárosi kapcsolatokat is erősíti. Úgy jutottunk el az első megismerkedéstől idáig, hogy van köztünk már egy több éves együttműködés. Tulajdonképpen ezt az együttműködést rögzíti most ez a szerződés, és ennek a továbbvitelét. Egy erős elkötelezettséget, ezt tapasztaltam is itt Bielsko-Biala részéről és természetesen a mi részünkről is fennáll”  – mondta el Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. munkatársai a két napos rendezvényen népszerűsítették Nyíregyházát a Bielsko-Biala főterén felállított standnál. A kiadványok mellett számos újdonsággal is készültek. Az érdeklődés óriási volt Nyíregyháza iránt.

„Ez már a harmadik alkalom, hogy megjelenünk a Partnervárosok Fesztiválján és nagy örömünkre szolgál, hogy egyre többen ismernek meg minket, ezért hoztunk újdonságokat és csomagajánlatokat azoktól a szállásadóktól, akikkel mi partnerként együttműködünk, illetve új elemként elhoztuk az állatpark fehér tigrisét. Tavaly és az előtt az oroszlán járt Bielsko-Bialában. Azért, hogy megújuljunk, most egy újabb állattal kedveskedtünk az itt élő gyerekeknek, akik szívesen fotózkodnak a fehér tigrissel. Hoztunk újdonságként egy nyíregyházi fotófalat és elhoztuk azokat a prospektusokat, amelyek lengyel nyelven mutatják be Nyíregyházát” – tette hozzá Furkóné Szabó Marianna a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Nyíregyházát képviselte az Igrice Néptáncegyüttes is, akiket nagy szeretettel fogadtak a lengyel városban.