Genova: az ismeretlen tengeri hatalom

Évszázadokig virágzó városállam, a Földközi-tenger ura, megkerülhetetlen a kereskedelemben, gyarmat-városok sokaságával – mindenkinek Velence ugrik be, pedig Genováról van szó!

A ’nagyszerű, gazdag, büszke’ Genova

A ’Genovai Tengeri Köztársaság’ (1099-1797) előbb a Földközi- és a Fekete-tenger, majd az Európa és Amerika közti kereskedelmi megkerülhetetlen tényezője volt. Uralta Észak-Nyugat-Itáliát az Alpok és a tenger között, Korzikát és Szardíniát, valamint városok sokaságát a Földközi-tenger medencéjében. Hadi és kereskedelmi flottája jelentőségéről tanúskodik, hogy Genova címere a modern Olaszország flottájának zászlaját is díszíti. Gyarmatai részben közvetlenül dúsgazdag kereskedőcsaládok és a város nagyhatalmú bankjai ellenőrzése alatt álltak! Ugyanis Genova a XVI.-XVII. században Európa pénzügyi életében is központi szerepet játszott.

Francesco Petrarca a ’La Superba’, magyarul ’nagyszerű, gazdag, büszke’ jelzővel írta le Genovát: „Nemes város, a tenger partján az Alpok láncainak támaszkodva, büszke falakkal körülvéve, gazdag férfiakkal, a tenger uraival.” A kitüntető címet máig büszkén viseli a ’büszke’ város.

A karthágóiak pusztítása és a ’Tengeri Köztársaság’

Genova az őskortól lakott volt, de a Római Birodalom alatt lett számottevő település, hogy gyorsan el is pusztuljon: a karthágói hadak Kr.e. 205-ben lerombolták. A város hamar magára talált és megindult a sikersztori. Számottevő kereskedelmi központ lett, majd a Róma bukása utáni zavaros időkben, ahogy a középkorban mindig, jól helyezkedett: a szászok ellenében a gyengébb, de végül felülkerekedő burgundiakat támogatta, akiktől hálából 958-ben a ’független kerekedőváros’ címet kapta Genova. A következő állomás a ’Tengeri Köztársaság’ cím volt, amelyet az itáliai félszigeten csak Velence, Pisa és Amalfi vívott ki magának – a legjelentősebb kereskedő és hadi flotta birtokosai a középkorban. Genova mindhármukat maga alá gyűrte!

„Egyik se a három jó és három rossz kormányforma közül” – írta a genovai dózse, Matteo Senarega a XVI. században saját városáról, hozzátéve: „Az arisztotelészi három jó és három rossz kormányforma egyesítése.”

Demokratikusnak látszott: Genova (kereskedő)polgárok szabad együttműködése volt. Az előbb élethosszig, majd két évre választott dózse szerepe formális volt. A hatalom a Podestá kezében összpontosult, de ennek tagjai a tucatnyi leggazdagabb kereskedőcsaládból, tehát a pénzarisztokráciából kerültek ki. A vezető tisztviselőket, bírókat, sőt a katonai vezetőket ugyan közvetlenül választották, de a vér- és pénz-arisztokraták szavazata többet ért. Ezért találóan írja a már idézett dózse, hogy Genova Velencével szemben “nem a nép kormányozta”, oligopólia volt.

Az Occident, majd az Orient meghódítása

A genovaiak a keresztes háborúk XII. századi indulásakor jól érezték a tenger és az idők szelét is: a legnagyobb, sok tucat hajóból és 1.200 katonából álló flottával indultak az Ibériai-félsziget felszabadítására. A katonai sikerrel ellenőrizésük alá vonták a Földközi-tenger nyugati részének kereskedelmét. Felülkerekedtek az addig erősebb Pisán, majd az 1284-es meloriai tengeri csatában megsemmisítő vereséget mértek rá. A győztes mindent vitt: Korzika és Szardínia genovai lett. Monacora viszont szemet vetett a Grimaldi-család is, akik erősebbnek bizonyultak. Nem csak a XIII. század végén; máig uralják a városállamot.

A genovaiak a XIII. században keletnek bontottak zászlót: az Orient kereskedelméért Velencével vették fel a gazdasági és katonai harcot. A velencei hadak érdeme volt a negyedik keresztes hadjárattal Konstantinápoly elfoglalása az ortodox Bizánci Birodalomtól és a keresztény Latin Császárság megalapítása. De a genovaiak már-már pofátlanul, politikai intrikákkal a velenceiek ellenében szövetkezünk a latin uralkodókkal. Így Genova Velencével azonos súlyú kereskedelmi és katonai hatalom lett a Földközi-tenger keleti medencéjében. A Latin Császárság néhány évtized után megbukott, de Genova hatalma maradt, sőt, nőtt. Ezt gyarmatok sokasága jelezte az Égei-tengeren, Észak-Afrikában és a Fekete-tenger mentén, egészen a Krím-félszigetig. Kínában, Indiában és Mongóliában pedig genovai kereskedelmi kolóniák alapultak. Először gabona és rabszolgák, később fűszerek, só, viasz, szőrme, hal és kaviár európai behozatalával csinálták a nagy üzletet.

Genova sikerében döntő volt a kereskedelmi és a hadi flotta összeolvadása: a város 120 gályájából, tehát a kor legnagyobb evezős, de vitorlákkal is felszerelt hajójából 60 kereskedelmi volt, de bármikor bevethették hadihajóként és a 15 ezer matróz, illetve kereskedő szükség esetén bármikor fegyvert fogott.

A városállam erejét mutatja, hogy Barbarossa, az iskolában népszerűbb nevén Rőtszakállú Frigyes német-római császár itáliai hadjáratával Rómát is meghódította, de Genovától tartott, inkább kikerülte a városállamot.

’Igazi kapitalisták’

A XVI. században az Oszmán Birodalom ellenőrzése alá vonta Konstantinápolyt, Kis-Ázsiát és az Égei-tengert is. Elzárta a nyugat-keleti kereskedelem útját, válságba taszítva az itáliai tengeri köztársaságokat. Velence, amelynek kereskedelme szinte teljesen az Orientre épült, megrogyott és már sose talált igazán magára. Nem úgy a genovaiak! Nyugat felé is voltak kapcsolataik, így az Ibériai-félszigetre helyezték kereskedelmük súlypontját. De Hispánia nem pótolta az Orientet, ezért új üzletbe is kezdtek.

1528-ban tucatnyi polgár összedobott egy kis pénzt, hogy kisegítse a megszorult német-római császárt, V. Károlyt, aki megígérte, hogy hamarosan valamivel többet ad vissza. Megszületett a kölcsönügylet! Volt némi előzménye: 1407-ben Genova vezetése így szerzett pénzt polgáraitól egy Velence elleni hadjárathoz. A dolog mindkétszer jól működött, ezért a város legtehetősebb családjai társaságot alapítottak a jól jövedelmező és a kereskedelemnél kényelmesebb, semmilyen fizikai tevékenységgel nem járó üzletre. Megszületett a világ egyik első pénzintézete, a Banco di San Giorgio. Az alaptőkét összeadó családok a hozzájárulásuk arányában kaptak döntési jogot és részesedést a nyereségből. A genovaiak tehát egy új társasági formát is feltaláltak: a részvénytársaságot!

Go West!

Ekkortájt egy genovai hajósnak eszébe jutott, hogy vitorláját nyugatnak bontva induljon keletre, és megkerülje az oszmánokat. A történelem legnagyobb felfedezője, Cristoforo Colombo rosszul ismerte a földgömböt, sose jutott el Indiába, viszont 1492-ben felfedezte Amerikát!

Az ’új világ’ terményeinek és nemesfémeinek Európába szállításból a felfedező szülővárosa szép szeletet hasított ki. Sőt, minthogy a genovai bankok ekkorra a spanyol és portugál uralkodók rendszeres hitelezőivé váltak, az Amerika aranyának és ezüstjének jó részét a genovai hajósok törlesztőrészletként egyenesen Genovába vitték.

Nem sokkal később a genovai Banco Spinola mégis a spanyol uralkodó ellen felkelő hollandoknak hitelezett zsoldosokra. Elment a bankárok esze? Nem! Ráéreztek, hogy a holland kereskedők előtt fényes jövő áll, amiből a város bankjai hosszan profitálhatnak. Nemhiába forgott közszájon ebben az időben: ’A genovaiak igazi kapitalisták!’

A gazdagság máig álló bizonyítékai

A banküzletnek és Amerika felfedezésének köszönhető hihetetlen gazdaság. bizonyítékai máig meghatározzák Genova arculatát:

• Megépültek a Strada Nova (ma via Garibaldi) és a via Balbi reneszánsz és barokk palotái. Az összefoglalóan Palazzi dei Rolli néven ismert 42 palota a Világörökség része. „A konzekvens várostervezés első európai példái, a helyhatóság által azonos parcellákra osztott területeken hasonló stílusban épült többfunkciós épületek” – fogalmaz az UNESCO.
• A dózse palotája (Palazzo Ducale) a belváros szívében, amely a rosszemlékű 2001-es genovai G8 találkozónak adott otthont.
• A Villa del Principe a legnagyobb hatalmú kereskedőcsalád, a Doriák legendás tagjának, Andrea Doria (1466-1560) admirális építette palota és park az egykori városfalon kívül.
• A paloták belső szépségükről a jól fizető megbízásokért a városba érkező képzőművészek gondoskodtak: Rubens, Caravaggio, van Dyck.
• 1481-ben megalapult a Università di Genova, a világ egyik legnagyobb múltú egyeteme. Napjainkban Itália legjobbjai közé tartozik. A Jogi Kar Tengerjogi Tanszékét pedig világszerte jegyzik.
• A Lanterna di Genova, 77 méterrel Európa legmagasabb és 1128-as építésével, illetve 1538-as újjáépítésével a világ legrégebb óta működő világítótornya. A Laternának köszönhető Genova másik eposzi jelzője: ’Dominante dei mari’, szabad fordításban a ’Tengerek ura’. A legenda szerint a tervezőt a torony csúcsáról a tengerbe dobták a hálátlan és önző genovaiak, mert nem akarták, hogy ugyanilyen, vagy akár még tökéletesebb világítótornyot tervezzen.

Ellenszél és megsemmisítő vihar

A XVIII. századokat a francia és a spanyol királyság vetekedése határozta meg, amelyben a genovaiak talán először történetünkben, a rossz oldalon álltak: a spanyolok hanyatlásával leszálló ágba kerültek a kereskedő- és bankár családok is. De Genova még így is tehetősebb maradt, mint a Konstantinápoly oszmán kézre kerülésével és Amerika felfedezésével megrogyó és utána évszázadokig stagnáló Velence.

Genova megőrizte vezető szerepét a Földközi-tenger nyugati medencéjében, de a hanyatlást mutatja Korzika elvesztése. A szaporodó függetlenségi felkelések miatt a szigetet uraló Banco di San Giorgio nem tudta finanszírozni a rend fenntartását és 1768-ban ’eladta a sziget kormányzati jogát’ Franciaországnak.

A ’Genova Tengeri Köztársaság’ története 1099-ben kezdődött, amikor egy császár a ’szabad város’ címét ajándékozta a genovaiaknak. 1797-ben szintén egy császárral, Napóleon bevonulásával pedig véget ért a sikersztori. Az ekkor proklamált Ligur Köztársaság francia bábállam volt és Napóleonnal együtt hamar megbukott.

Az európai status quo-t lefektető 1814-1815-ös Bécsi Kongresszus eredménye, a ’Genovai Köztársaság’ már nevében is fiktív volt, mert egy uralkodóház, a piemonti Savoyaiak kezébe adta a ’Köztársaságot’. Amikor 1861-ben itáliai államalakulatok sokasága a Savoyai Viktor Emmánuel uralma alatt egyesült, Genova is a születő Olasz Királyság része lett.

A genovaiak feltehetően nem önszántukból állítottak szobrot az évszázados függetlenségüket végérvényesen megszüntető II. Viktor Emmánulenek.

Petrus Szabolcs