Ha pünkösd, akkor össznemzeti zarándokvonat

Pünkösdkor hagyományosan, immáron 13. alkalommal indul Erdélybe a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz össznemzeti zarándokvonat, amelynek utasai 2020. május 29. és június 1. között keresik fel Erdélyt, a csíksomlyói búcsút és a történelmi Magyarország 1000 éves határát.

Miközben az össznemzeti zarándokvonathoz kapcsolódó szomorú aktualitás a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója, a 2020-as program újdonsága, hogy az egykori magyar határról visszafelé a Csíksomlyó expressz zarándokai a Gyimesekben, Gyimesközéplokon a „Pünkösdi Forgatag” magyar-székely-csángó találkozón vesznek részt. Itt megemlékeznek a 100 éve aláírt trianoni békediktátumról, majd átadják a zarándokvonatokon összegyűjtött adományokat a Böjte Csaba által nevelt erdélyi gyermekeknek. Ezután zenés táncos műsor következik a helyi és környékbeli hagyományőrzőkkel, Böjte Csaba neveltjeivel, székely-csángó táncosokkal, zenekarokkal, kirakodó vásárral, Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas és érdemes művész koncertjével.

A Kárpáteurópa utazási iroda szervezésében immár 2010 egyszerre két zarándokvonatot indul Csíksomlyóra, abban az évben csatlakozott a Székely gyors mellé a Csíksomlyó expressz. A MÁV-START Zrt tájékoztatása szerint utóbbi idén Dunántúlról, Szombathelyről indul május 29-én, 0:10-kor, 8 kocsival, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom és Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Itt összekapcsolják a Székely gyors további 8 kocsijával, majd össznemzeti zarándokvonatként hajnali 5 előtt nem sokkal indul, és halad Szolnok és Püspökladány megállással Erdély felé, így a maximálisan lehetséges 16 kocsis szerelvény fog közlekedni.

Ott a nagyváradi és kolozsvári ünnepséget követően, Kalotaszegen át érkezik Székelyföldre, ahol a Csíksomlyó expressz Madéfalváig közlekedik, kiszolgálva az alcsíki falvakat, míg a Székely gyors tovább közlekedik Tusnádfürdőig, ahol útközben a felcsíki falvakban megszálló utasokat szállítja. A szerelvényt egész útján a Szent István grafikával díszített modern, 480 sorozatú Bombardier Traxx mozdony vontatja majd. Június 1-én hajnalban a Székely gyors Sepsibükszádról indul vissza, amire útközben felszállnak az alcsíki falvakban elszállásolt utasok, majd Madéfalván egyesül a Csíksomlyó expressz vonattal. Az egyesített szerelvény a reggeli órákban elindul Magyarország irányába, felveszi az alcsíki falvakban elszállásolt utasokat, majd eltérő útirányon Gyergyószentmiklós–Maroshévíz–Déda–Dés–Zsibó–Zilah–Nagykároly–Érmihályfalva–Nyírábrány–Debrecen–Püspökladány–Szolnok útirányon közlekedik budapesti Keleti pályaudvarra, ahol a Székely gyors kocsik leakadnak, a 8 kocsiból álló Csíksomlyó expressz pedig tovább indul Tatabánya, Komárom, Győr és Sopron megállásokkal Szombathelyre. Várható érkezése június 2-án, hajnali 4 óra.