A halételek kedvelőinek Szolnokot érdemes célba venni a hétvégén, Tatán a régmúlt idők hadfijai kelnek újra életre, az Aggteleki Nemzeti Park pedig különleges erdei túrára csábít.
A Tiszai Hal Napja – Sparhelt Fesztivált Szolnokon
Haltelepítés, horgász- illetve főzőverseny, hazai és nemzetközi halételek bemutatója és kóstolója, valamint több színpadi program várja a látogatókat a kilencedik Tiszai Hal Napja – Sparhelt Fesztiválon szeptember 24-én és 25-én Szolnokon, a Tisza partján, a gyaloghíd környékén és a Tiszai hajósok terén – olvasható a szervező Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. közleményében.
A város nyári rendezvényeit záró program a folyó élővilágával, a partjain élők hagyományaival, jelenével, a folyó gazdag halállományából készíthető finomságokkal kívánja megismertetni a helyieket és a Szolnokra látogatókat – írták, kiemelve: a kétnapos rendezvény célja a hazai halfogyasztás ösztönzése, gasztronómiai, kulturális és környezeti értékek népszerűsítése.
A látogatókat családi programokkal várják: lesz haltelepítés, horgász- illetve főzőverseny, hazai és nemzetközi halételek bemutatója és kóstolója, valamint több színpadi program.
A Tiszai hajósok terén számos, a folyó menti élethez, az ahhoz szorosan köthető mesterségekhez tartozó korabeli tárgy, kisebb tematikus kiállítások, a Tisza élővilágát bemutató tablók láthatók majd. A népi játszóház elemei is a horgászathoz, halászathoz köthetők. A folyó alsó rakpartján vendéglátóipari egységekben készítenek ételeket gazdag halkínálatból, például halászleveket, sült és rántott halat, haltepertőt.
A program során bemutatóval egybekötött előadást hallgathatnak majd meg az érdeklődők a hal feldolgozásáról, a halnak a korszerű étrend összeállításában elfoglalt helyéről, a folyó és környezete állapotának megóvásáról – tájékoztatott a szervező.
A szolnoki polgármesteri hivatal honlapján szerepel, hogy a rendezvényhez illeszkedik ezúttal egy fenntartható közlekedést népszerűsítő programelem. Ennek során a Sóház úton elektromos rollereket, segwayeket, kerékpárokat próbálhatnak ki, „okosváros megoldásokat” ismerhetnek meg a látogatók, a Szapáry úton pedig elektromos autókat tesztelhetnek a fenntartható közlekedési módok iránt érdeklődők szeptember 24-én, szombaton. A látogatók részt vehetnek vezetéstechnikai oktatáson, kerekasztal-beszélgetés közben pedig megtudhatják, hogy a mikromobilitásnak milyen szerepe van a vállalati mobilitási megoldásokban, vagy a mikromobilitási eszközök hogyan nyernek teret a városi közlekedésben – közölték. (MTI)
Tatai vár: jön a II. Hadfiak Seregszemléje
Esti fényfestés, fáklyás bajvívás, katonai zászlók és csapatok felvonulása, csatajáték, páncélsimogató, csatacsillagdobás, Herczku Ágnes–NikolaParov-koncert, táncház – izgalmas, tartalmas és ingyenes hétvégi családi program, amiért megéri a tatai várig utazni, hiszen a látogató gyerekek és felnőttek itt nemcsak nézői lehetnek az eseményeknek, hanem részesei is.
A Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány rendezi Magyarország legnagyobb katonai hagyományőrző seregszemléjét, ahova az ország minden tájáról érkeznek hagyományőrző fiatalok, gyerekcsapatok. A tavalyi sikeres első találkozó után idén szeptember 24-én, szombaton a tatai várat veszi birtokba a katonai viseletbe öltözött több száz hadfi. Ők a katonai hagyományőrzők, akik adott korszakok csatáit játsszák újra autentikus, az eredetinek teljesen megfelelő viseletben, több korszakból – a lovagkortól egészen az újkori honvéd kadétokig. Ezen a napon ők mutatkoznak be testközelből; a seregszemle lehetőséget ad arra, hogy az ingyenes családi eseményen bárki bepillantást nyerjen az egykori bajvívók mindennapi életébe. A látogatók bekukkanthatnak a hadficsapatok sátraiba, kérdezhetnek a bajvívásról, beszélgethetnek a csapattagokkal, kézbe foghatják fegyvereiket. A program:
- 13:00–13:20 Rezeda Népzenei együttes
- 13.30–15:00 Egyesületek bemutatói
- 15:00–15:30 Bajvívók Bandája, Aprája Dudazenekar
- 15:30–16:45 Oh, én édes Hazám! – Misztrál zenekar koncertje
- 16:45–17:45 Táncház
- 17:45–19:00 Herczku Ágnes és Nikola Parov koncertje
- 19:00–20:00 Felvidéki középkori templomok gótikus táblaképeiből készült fényfestés
- Közben: gyermekek éjszakai fáklyás bajvívása historikus élőzenei kísérettel
- 20:00–22:00 Bordó Sárkány zenekar koncertje
Szeptemberi szarvasbőgés az Aggteleki-karszton
„Az őszi színes lombú erdők egyedi hangulatú pillanatai a hűvös estéken a szarvasbikák bőgése. A túrán szakvezetővel járhatjuk be a környék erdeit, hallgatva az éjszaka hangjait, különös tekintettel a gímszarvasok nászának kiemelkedő eseményére, a szarvasbőgésre.” – így invitál különleges pénteki programra az Aggteleki Nemzeti Park. Helyszín, találkozó: Jósvafő, Kúria Oktatóközpont és Lovasbázis. Hossza, időtartama: 2 km, 2 óra.