Péntek éjjel zátonyra futott, majd az oldalára dőlt a Costa Concordia óceánjáró luxushajó. A sajnos halálos áldozatokat is követelő baleset hírére a hajó tulajdonosa, a Carnival Corp. részvényei a délelőtt folyamán 20%-os mínuszban is voltak.
A várakozások szerint a vállalat idei profitját 95 millió dollárral csökkentheti a baleset, ami részvényenként 0,12 dollárnak felel meg. Ez azt jelenti, hogy mintegy 4,5%-kal vetheti vissza az idei évre várt egy részvényre jutó eredményét az elemzői konszenzus alapján. – írja a portfolio.hu internetes portál.
Ugyanakkor a közvetlen gazdasági hatások mellet, megemlítendő még az a veszteség, melyet az utasok esetelgesen megrendülő bizalma jelent a cég irányába. Ugyanis lehetséges, hogy a Costa eddigi ügyfelei ezek után inkább más, konkurens luxustengerjáró társaságokhoz mennek, amely nyilvánvaló bevételkiesést jelent a cég számára. Azonban hogy ez pontosan milyen mértékű lesz, majd csak hónapokkal később tudják kimutatni.
A Concordia szerencsétlensége még egy újabb okot ad a babonákban hinni vágyó embereknek, ugyanis a 2005-ben épült hajó átadásakor a szokásokhoz megfelelően, egy, a hajó oldalához csapott peszgősüveggel avatták azt fel, ám az üveg nem törött el. Ez a tengerészeknél egyetemesen rosszat jelent. Ennek fényében 2008-ban Palermonál a dokknak ütközött, melynek hatására sérülés keletkezett a hajó oldalán, melyet ki kellett javítani. Bizonyos értelemben, ennek a szerencsétlenségnek volt a „megkoronázása” a péntek 13-án történt baleset, melyet a világon mindenhol balszerencsés napnak titulálnak a babonákban hívők.
A Carnival a világ egyik legnagyobb utasszállító hajózási társasága. A globális piac közel felét tartja kezében. A Costa Cruises, mely a szerencsétlenül járt Costa Concordiát is működtette, az évi 3 milliós utasszámmal és a 16 hajóból álló flottájával Európa legnagyobb utasszállító hajózási társasága.
Legyél az első hozzászóló "Hatalmas mínuszban a Carnival Corp." című cikkhez