Hatalmas változás jön a légiközlekedésben

Az amerikai igazságügyi minisztérium 2013. november 12-én beleegyezését adta a US Airways és a csődbe jutott American Airlinest birtokló AMR Corp összeolvadásába.
Azzal a feltétellel adta beleegyezését, hogy a világ így létrejövő legnagyobb utasforgalmú légitársasága féltucatnyi nagy repülőtéren több leszállási lehetőséget nyújt majd „fapados” vetélytársainak.

Az amerikai kormány augusztusban bíróságon támadta meg a két társaság egyesülési tervét, azt állítva, hogy az akadályozni fogja a versenyt és magasabb jegyárakhoz vezet majd. A most létrejött egyezség jegyében a légitársaságok slotokról, azaz le- és felszállási résidő-jogokról mondanak le a washingtoni Reagan és a New York-i La Guardia reptéren, valamint Bostonban, Chicagóban, Dallasban, Los Angelesben és Miamiben az alacsony árakkal dolgozó konkurencia javára. Ez mindössze 112 járatot érint a US Airways – American Airlines napi mintegy 6700 járata közül – írja az MTI.

A tulajdonosok és hitelezők már februárban jóváhagyták a két vállalat egyesülését. A létrejövő, összevont cég, amelynek piaci értékét 11 milliárd dollárra becsülik, American Airlines néven üzemel majd, de a US Airways eddigi vezérigazgatója, Doug Parker lesz az irányítója. A cég elnöke Tim Horton, az American mostani vezére lesz, aki tagja lesz az igazgatótanácsnak is.

Az egyesült társaság 12 tagú igazgatótanácsából négyet a US Airways, hármat az AMR és további ötöt az AMR hitelezői adnak majd. 2014-ben ez a létszám 11-re csökken majd, amikor Horton a testület első éves ülésén a tervek szerint visszalép majd.

Az új egyesülés tulajdonosai 72 százalékban az American Airlinest birtokló AMR Corp csődhitelezői lesznek, köztük az AMR három szakszervezete. A fennmaradó részesedés a US Airways részvényeseinek birtokába kerül. A cég központja a texasi Fort Worthben lesz.

A két társaság egyesüléséről tavaly augusztus óta folytak a tárgyalások, azóta, hogy a hitelezők felszólították az Americant: adja fel függetlenségét és fuzionáljon egy hasonló vállalattal. Az American Airlines 2011 novembere óta állt csődvédelem alatt.

Az American Airlines és a US Airways együttesen megelőzi majd az eddigi legnagyobb amerikai légitársaságot, a United Airlinest. Az amerikai légi utasszállítás piacán már korábban egyesült a Delta és a Northwest, illetve a United és a Continental. Az összeolvadás nyomán az amerikai légiutas-szállítási piac 70 százalékát négy társaság, az American, a United, a Delta és a Southwest Airlines ellenőrzi majd.

Legyél az első hozzászóló "Hatalmas változás jön a légiközlekedésben" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*