Helyszíni tudósítás a legnagyobb amerikai turisztikai vásárról, az IPW-ről

Szeptember 18-22 között zajlik az amerikai turisztikai piac legnagyobb vására, ahol az egész szektor számára életbevágó hírként hivatalosan is bejelentették: az USA novembertől megnyitja határait az Európai Unióból és az Egyesült Királyságból érkező turisták számára.

Roger Dow, az amerikai utazási szektor szereplőit tömörítő U.S. Travel Association elnök-vezérigazgatója a legnagyobb amerikai turisztikai vásáron és egyben piactéren, az IPW-én – ahová Az Utazó és testvérlapunk Az Üzlet is meghívást és beutazási engedélyt kapott – jelentette be, hogy az USA, feloldja a covid járvány hatására 2020 március 17.-én, a Trump-kormány idején bevezetett beutazási tilalmat. Így november elején újra nyitja határait az Egyesült Királyságból és az Európai Unióból érkező, kétszer oltottak előtt. Emellett tervben van a nyitás a legnagyobb küldő országnak számító Kínából érkező, teljes körűen beoltottak előtt is. Az érintetteknek igazolniuk is kell a teljeskörű, az USA által elfogadott vakcinával történt Covid-19 elleni oltást. Emellé az indulás előtt 72 óránál nem régebbi, negatív PCR tesztre is szükség lesz a beutazáshoz. A Las Vegas-ban rendezett eseményen Roger Dow kifejtette: a hír hatására például már a British Airways és a Virgin is bejelentette a Las vegas-i közvetlen járatok nyitásának tervét, míg más légitársaságok más útvonalak beindítását tervezik.

A bejelentés tökéletes választ adott arra a kérdésre, hogy miközben tavaly a covid miatt 2020-ban elmaradt a szakma legfontosabb rendezvénye, az idén miért rendezik meg az IPW-t, ha a turisták úgysem érkezhetnek az országba. Nem véletlen, hogy a turisztikai szakma meghatározó eseményén idén csak a megszökött létszám ötödét jelentő, 2600 delegált vesz rész.

Mint kiderült, a U.S. Travel Association minden lobbierejét és szakmai érveit bevetve már hosszú ideje dolgozott a kormányzatnál azon, hogy az USA határai megnyíljanak és ne érjék további veszteségek az ágazatot. Jellemző adat, hogy a fennálló korlátozások ideje alatt az amerikai légitársaságok havonta 700 millió dollárt veszítettek, miközben csak a kanadai állampolgárok beutaztatási tilalma évi 30 milliárd dolláros mínuszt jelentett az ágazatnak.

A határnyitás bejelentése pedig nem csak az esemény miatt tökéletes, hanem azért is, mert így teljes turisztikai szakma minden hazai és külföldi szereplőjének kellő időt biztosít a határ újranyitásához kapcsolódó felkészülésre. Ami a várhatóan hihetetlenül nagy karácsonyi forgalom zavartalan lebonyolítását is elősegítheti. Amerikai oldalról az átoltottság tekintetében is megvan a vendégváráshoz szükséges alap azzal, hogy az USA állampolgárainak 76 százaléka kapott már legalább egy oltást. A járványt emellett annyira komolyan veszik, hogy például Las Vegasban, zárt térben, mindenütt kötelező a maszkviselet.

Érsek M. Zoltán