Hetedik alkalommal adták át a Magyar Turizmus Minőségi Díjat

 Az elmúlt hét évben 171 jelentkező közül 147 szolgáltató kapta meg a kiemelkedő minőségre utaló Díjat, amely 3 évig érvényes, bármikor ellenőrizhető, és a szolgáltatások minőségi romlása esetén visszavonható. Az elmúlt években az utóellenőrzések alkalmával három szállodától és két étteremtől kellett visszavenni a korábban elnyert Díjat, a színvonal látványos csökkenése miatt.

A programra 2008-ban jelentkezőknél a Díj érvényessége az elmúlt évben lejárt, ezért azt ismételt pályázással meg kellett újítani. Így ebben az évben nemcsak az új nyerteseknek adták át a Díjat, hanem azoknak az éttermeknek és szállodáknak is, amelyek már második alkalommal nyerték el a Magyar Turizmus Minőségi Díjat.

A nyertes szállodák és éttermek igazgatói az elismerő oklevelet és a Magyar Turizmus Minőségi Díj táblát a 2012. évi Utazás Kiállítás hivatalos megnyitó ünnepségén vehették át Bánki Eriktől, a Magyar Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának elnökétől és Horváth Gergelytől, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatójától. 

MEGÚJÍTÓK:

Hubertus-Hof Étterem Balatonfenyves

Lázár Lovaspark Domony-Domonyvölgy

Aranyhomok Business & Wellness Hotel Kecskemét

Atrium Fashion Hotel Budapest

Danubius Hotel Helia Budapest

Hilton Budapest Budapest

Hotel Azúr Wellness és Konferencia Szálloda Siófok

Hunguest Grandhotel Galya Galyatető

Hunguest Hotel Aqua-Sol Hajdúszoboszló

Hunguest Hotel Freya Zalakaros

Hunguest Hotel Helios Hévíz

ibis Budapest Heroes Square Budapest

Lotus Therme Hotel & Spa Hévíz

Mamaison Residence Izabella Budapest Budapest

NaturMed Hotel Carbona Hévíz

Novotel Budapest Danube Budapest

Radisson Blu Béke Hotel Budapest

Ramada Hotel and Resort Lake Balaton Balatonalmádi

Thermal Hotel Visegrád Visegrád

ÚJ JELENTKEZŐK:

Paprika Csárda Hegyeshalom

Best Western Hotel Ginkgo Sas Hódmezővásárhely

Continental Hotel Zara Budapest

Hubertus-Hof Szálloda Balatonfenyves

Hunguest Hotel Forrás Szeged

La Prima Fashion Hotel Budapest

Mamaison Hotel Andrássy Budapest

A Díj elnyerése nem csak szakmai presztízst jelent, de a Magyar Turizmus Zrt. segítségének köszönhetően, komoly előnyt is biztosít a díjnyertes szolgáltatók piacra kerülésében. Az elmúlt években a társaság minden kiadványában feltüntették a megkülönböztető „Q”/quality/ jelzést, a nyomtatott médiában is népszerűsítették, és a www.itthon.hu honlapon kiemelt ajánlatként jelenítették meg a minőségi szolgáltatást nyújtó szállodákat, éttermeket. Ebben az évben még intenzívebb promóciós tevékenységet terveznek a Díj és a díjnyertes szolgáltatók megismertetésére különböző médiafelületeken.

A Magyar Turizmus Minőségi Díjjal a hazai szolgáltatók számára lehetőség nyílik arra, hogy az objektív szempontrendszer alapján garantált minőségi szolgáltatásaikkal kitűnjenek a turisztikai vállalkozások közül.

A minőség kultúrájának megteremtése, s minél szélesebb körben történő elterjesztése a magyar turisztikai vállalkozások körében, hosszú távon a magyar turizmus versenyképességének növelését eredményezi.

Legyél az első hozzászóló "Hetedik alkalommal adták át a Magyar Turizmus Minőségi Díjat" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.

*