A tavalyi rendezvény sikere után idén is rendeznek Farsangi Toros Partyt a siófoki Hajóállomáson, és ezúttal még több programmal és fellépővel várják a közönséget. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott rendezvényen a torkoskodás mellett a sport és a télűző busók is fontos szerepet kapnak majd.
Idén már két teljes napon keresztül, január 26-én és 27-én lesznek programok a II. Farsangi Toros Partyn a Siófoki Szabadtéri Vendéglátók és Kézművesek Egyesülete szervezésében. Január utolsó szombatján gasztroversenyekkel indul a program: délelőtt kétféle ételt készítenek el a versenyre benevező csapatok.
A kolbásztöltő versenyen a rendelkezésre bocsátott alapanyagból bármilyen fűszerezéssel és bármilyen eljárással készíthetnek kolbászt a résztvevők, a másik feladat pedig egy választott torosétel továbbgondolása lesz, amit teljesen a csapatokra bíztak a szervezők. A döntően helyi egyesületekből, szervezetekből álló csapatok ételeit szakmai zsűri fogja végigkóstolni és értékelni, ezután mindkét kategóriában győztest hirdetnek koradélután. Közben a közönséget zenés programokra várják a színpad elé, illetve már délelőtt megérkeznek a busók is, hogy gondoskodjanak az autentikus farsangi hangulatról.
Vasárnap is lesz gasztroprogram, az Egyesület tagjai a busók segítségével egy disznót dolgoznak fel. A nap fő eseménye pedig a Balatuning Egyesület által megszervezett jelmezes „asszonyfutás” lesz, amely szintén a farsangi hagyományok előtt tiszteleg. Egy régi somogyi hagyományt követve a nőket férfias „maszka” felöltésére biztatják, de persze a férfiakat és gyerekeket is várják a programra. A célban a legfontosabb farsangi finomsággal, fánkkal jutalmazzák a résztvevőket. A futás után pedig egy szalmabábut is vízre bocsátanak a busókkal közösen a tél elengedésének jelképeként.
A Siófoki Jégkikötő, azaz a 250 négyzetméteres, valódi jéggel borított korcsolyapálya a Farsangi Toros Party ideje alatt is nyitva lesz a Hajóállomásnál, így akár korcsolyázás közben is lehet élvezni majd a zenei programokat.