Nyolc hónappal az alapkő letétele és a földmunkák megkezdése után már az összes emelet megépült, vagyis elérte a legmagasabb pontját az ország első, közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkező repülőtéri szállodája. A beruházó WING Zrt. és a Budapest Airport vezetői bejelentették: reptéri szálloda már az idén fogadhatja az első vendéget.
Teljes méretében áll már Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új reptéri szálloda szerkezete. Az 5200 négyzetméteres szálloda ötödik szintjével május elejére készült el a Market Építő Zrt.
Az átriumos épület összesen 145 szobával rendelkezik majd, amelyeket a repülőtér hangulatát idéző és a kor belsőépítészeti trendjeit követve alakít ki az üzemeltető Accor csoporthoz tartozó ibis Styles hotellánc.
A bokrétaavató ünnepségen Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója kiemelte, hogy a repülőtér elmúlt években tapasztalt rekord mértékű forgalomnövekedése az idei első negyedévben sem lassult le, éppen ezért fontos, hogy a BUD 2020 fejlesztési program elemei időben elkészüljenek. A repülőtér 50 milliárd forintos beruházási programjához tökéletesen illeszkedik a hotel megépítése is.
Noah Steinberg a Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: „A szálloda fontos a repülőtér és a Magyarország számára egyaránt. Hiánypótló beruházás, az ország fontos kapuja a külföldről érkezők számára, az első benyomás meghatározója. A klasszikus szállodai funkciók mellett, üzleti találkozók lebonyolítására is alkalmas és jelentős konferenciahelyszín.”
Legyél az első hozzászóló "Ferihegy: már az idén megnyit a reptéri szálloda" című cikkhez