Sikeres évet zár a Wizz Air

A diszkont fuvarozó teljes járathálózatában 36 ország 104 desztinációjában 340 útvonal szerepel, 2015-ben pedig a magyar piacról a kilencedik repülőgép érkezését követően 39 útvonal lesz elérhető, 21 országba. A légitársaság júniusban nyitja meg 19. bázisát Tuzlában, flottájában jelenleg 54 Airbus A320-as gép repül, ez 2015 márciusában újabb géppel egészül ki, egy évvel később 66, 2017 márciusában pedig 77 repülő teljesít majd szolgálatot.

A Wizz Air tízéves magyarországi üzemelése során 12,7 millió utast szállított, jelenleg a ferihegyi forgalom 27,6 százaléka az övé – hangzott el azon a sajtóbeszélgetésen 2014. december közepén, amelyen Váradi József vezérigazgató értékelte a légitársaság évét. A gépek átlagosan 86 százalékos kihasználtsággal üzemelnek, és fedélzetükön nagyjából fele-fele arányban foglalnak helyet a be- és kiutazók.

A tőzsdei bevezetésről pedig nem tett le a cég, de vezetői úgy ítélték meg a nyár elején, hogy kockázatos lett volna megjelenni a londoni tőzsdén.

A tavaly novemberben indult Wizz Tours működésének első évében meghaladta a 10 millió eurós árbevételt, így további bővítés várható.

Legyél az első hozzászóló "Sikeres évet zár a Wizz Air" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*