Ismét tarka lámacsikó született az újra kinyitó Debreceni Állatkertben!

A Debreceni Állatkert lámái láthatóan remekül érzik magukat a Nagyerdő fái alatt, hiszen évről évre egészséges utódokkal gyarapodik az intézmény. Idén először februárban, legutóbb pedig április közepén volt gyermekáldás a lámáknál.

A most született, testvéreihez hasonlóan fekete-fehér kis kanca életerős, kifogástalan étvággyal bír, és a sok játék mellett jó idő esetén napfürdőzni is nagyon szeret. Születésével immár kilenc egyedet számlál a cívisvárosi lámacsapat, amelyet a tegnapi újranyitástól immár ismét megtekinthet a nagyközönség.

A vadon élő guanakóból háziasított láma (Lama glama) Dél-Amerika legnagyobb termetű teveféléje. Eredetileg az Andokban élő őslakosság tartotta, mára pedig a kontinens keleti részén, továbbá Észak-Amerikában, Európában és Ausztráliában is elterjedt haszonállat – csaknem 70 százalékuk azonban továbbra is Bolíviában található. Húsuk, tejük és gyapjuk egyaránt kelendő, emellett eredeti élőhelyükön a mai napig teherhordásra is használják őket. A megfelelő környezetben nevelkedett láma barátságos és kíváncsi, a közhiedelemmel ellentétben pedig szinte kizárólag fajtársait köpi le, és őket is főként dominanciaharcok során – így a Debreceni Állatkert békés csapatától nincs miért tartaniuk a látogatóknak.