Zalai és muravidéki pincészetek kínálatát, a térség kapcsolódó attrakcióit, de akár állatbarát helyek és szállások keresését is segíti a Zalában kifejlesztett Pincenavigátor elnevezésű új alkalmazás.
Kovács Szabolcs, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője a pénteken egy garabonci pincészetben tartott bemutatón elmondta: az egyedi fejlesztésű, geolokáción alapuló webalkalmazás segítségével a látogató akár önállóan is bejárhatja az egyes borturisztikai állomásokat Zala megyében és a szlovéniai Muravidéken. A felhasználókat okostérkép, digitalizált, élményalapú túraútvonalak és valós idejű információk segítik a barangolásban.
Az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország együttműködési program keretében – a Dobronaki Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Intézet, a Zalai Borút Egyesület és a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. összefogásával – létrehozott Szőlőhegyi Piknik-projekt célja, hogy Zala megyében és a szlovéniai Dobronak környékén „élményláncot” alakítsanak ki, illetve játékos, interaktív módon mutassák be az egyes borászatokat, attrakciókat.
A Pincenavigátor a magyar mellett angolul, németül és szlovénül szintén elérhető, továbbá lehetővé teszi közös akciók és kampányok lebonyolítását, hűségprogramok kialakítását. A webalkalmazásban a felhasználók egy virtuális pincekártyát igényelhetnek, amellyel a weboldalon szereplő szolgáltatóknál kedvezményeket vehetnek igénybe, az adott elfogadóhelyet pedig értékelhetik is – sorolta Kovács Szabolcs.
Az alkalmazás bemutatóján Gál Zsombor, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) bormarketingért felelős vezető szakértője jelezte: a magyar borok régóta várt, egységes arculatának megteremtése érdekében idén létrehoznak egy márkagondnokságot, hogy a csatlakozók ugyanazokkal az arculati elemekkel mutathassák meg magukat. Hozzátette, hogy a pincészeteket, a magyar borokat is egységes adatbázisba szerveznék, ehhez kapcsolódóan már működik a bor.hu oldal és terveznek egy mobilapplikációt is, de a zalai kezdeményezésű Pincenavigátor már most ennél több funkcióval rendelkezik.
Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere úgy fogalmazott: Zalakaros térségének történelmének több mint kétezer éve fontos eleme a víz és a bor, a Kis-Balaton, a termálvíz, illetve a szőlőhegyek jóvoltából. Zalaszabarban már az 1870-es években világkiállításon aranyérmes bort termeltek, és az elmúlt időszakban egyre több helyen állítanak elő újból minőségi borokat. (MTI)