A Titanic, az Avatar és A mélység titka című nagysikerű filmek rendezője kedden közölte a BBC hírszolgálatával, hogy a különleges, 7 méter hosszú, 12 tonnás és 1000 atmoszféra nyomásnak ellenálló eszközt a massachusettsi Woods Hole-i Oceanográfiai Intézet kapja meg.
Azt tervezik, hogy kezdetben a tengeralattjáró egyes műszereit felhasználják más kutatást végző vízi járműveken, később azonban szóba jöhet, hogy maga a Deepsea Challenger is újra lemerül. „Mi több, egy nap én magam is szeretnék ismét benne ülni” – mondta a rendező.
Az óceánt hatalmas, még felderítetlen határnak nevezte, lehetséges úti céljai között említve a Tonga-árkot, a Kermadec-árkot és a Mariana-árok több mint tíz kilométer hosszú szakaszát, a Sirena-mélységet.
Az 59 éves rendező emlékezetes vállalkozásának első évfordulója alkalmából tette a bejelentést: tavaly március 26-án a világon elsőként jutott le egyszemélyes expedícióval a Csendes-óceán nyugati részében található Mariana-árok 10 989 méter mélyen lévő fenekére.
Az előzetesen tervezett hat óra helyett mintegy három órát töltött a szédületes mélységben. A leereszkedés két és fél óráig tartott, majd a biológiai és geológiai minták gyűjtése után 70 perc alatt ért fel ismét a felszínre. A rendező az óceán mélyét egy másik bolygóhoz hasonlította, amely sötét, fagyos és idegen, de egyben lenyűgöző is.
A Deepsea Challengert kifejezetten arra az útra készítették. Függőlegesen is tud merülni, és akár 150 méter megtételére is képes percenként. Felszerelései között található a számtalan lámpa és kamera mellett az egyik legfontosabb egy rendkívül kicsi, térhatású felvételeket készítő kamera. A tengeralattjárónak robotkarjai is vannak, amelyekkel mintákat tud gyűjteni.
forrás: MTI
Legyél az első hozzászóló "James Cameron eladományozza tengeralattjáróját" című cikkhez