Jótékonysági estet tartottak Robert Burns emlékére

 Az első Burns vacsorákat a 18. század végén szervezték meg Burns barátai Ayrshire-ben, a költő halálának július 21-ei évfordulóján, és azóta is rendszeres eseménynek számítanak, amelyeket 1803 óta Burns születésnapján tartanak meg a skót hagyományok jegyében. A vacsorák elengedhetetlen kellékének számít a skótdudaszó, a skót tánc, a szónoklatok és pohárköszöntők, valamint a whisky és a haggis. Utóbbi leginkább a magyar májas hurkához hasonlítható hagyományos skót étel, amely gyomorba töltött báránybelsőségekből, hagymából, zablisztből, faggyúból és fűszerekből áll, és amelyhez Burns ódát írt.

A Burns vacsorán a haggist látványos keretek közepette tálalják fel: skót dudások vezetésével tálcán viszik be a vacsora színhelyére, majd a házigazda vagy egy arra felkért vendég elszavalja Burns haggishez írt versét, és közben egy éles késsel felhasítja azt. A vers után whisky-vel koccintanak, majd a haggist fehérrépa- és burgonyapürével körítve felszolgálják.

A hagyományos ceremónia a budapesti eseményről sem hiányzott, csakúgy, mint a Skóciából érkezett dudások és a skót tánc, amelynek lépéseit rövid oktatás keretében tanították meg a táncos kedvű vendégeknek. A zenei palettát Csepregi Éva előadása színesítette, éjfélkor pedig a vendégsereg együtt énekelte el az Auld Lang Syne című dalt, amelynek szövegét szintén Burns írta egy skót népdal dallamára, és amelyet mi magyarok a „Jut még eszedbe kedvesem” kezdetű szöveggel éneklünk.

A kikapcsolódás mellett a vacsora fő célja a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány tavalyi tevékenységének összefoglalása és legújabb adománygyűjtő akciójának elindítása volt. 2012-ben az Alapítvány kezdeményezésének eredményeként a magyar junior paralimpiai csapat egy 11 millió forint értékű kisbuszt kapott, idén pedig a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikáját támogatják. A Klinika intenzív osztályának felújításához szükséges 29 millió forint összegyűjtését tűzték ki célul, amely az Alapítvány eddigi legnagyobb vállalása, és amelynek teljesítéséhez nagylelkű adományozók felajánlására várnak.

Legyél az első hozzászóló "Jótékonysági estet tartottak Robert Burns emlékére" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*