Január közepétől jelentősen csökkenti budapesti járatait a Ryanair

 Az intézkedéssel 10 útvonal szűnik meg, és 800 ezerrel csökken az utasok száma. A vezérigazgató közölte azt is, hogy a tájékoztatót követően újra tárgyalóasztalhoz ül a repülőtér vezetőivel.

A tervek szerint megszüntetik a badeni, a birminghami, a bolognai, a düsseldorfi, a krakkói, a lübecki, a malagai, a müncheni, az oslói és a szaloniki járatot.

A vezérigazgató elmondta, hogy a Malév megszűntekor, az idén februárban évi 2 millió utast ígértek. Felajánlották – a költségcsökkentés fejében – hogy évi 2,7 millió utast szállítanak Budapestről, de erre érdemi választ nem kaptak.

Kifogásolta azt is, hogy a fapados járatok utasainak a repülőtéren egy felállított sátorban kell várakozniuk, ahol nincs semmiféle szolgáltatás.

Jelezte: számításaik szerint a repülőtér 800 dolgozót kényszerül elbocsátani azzal, hogy a Ryanair 800 ezer fővel, 1,2 millióra csökkenti az utasok számát.

Január 10-től a Budapesten állomásozó Ryanair gépek száma 5-ről 3-ra csökken. Az útvonalaik száma 30-ról 20-ra mérséklődik, és a heti járatok száma 280-ról esik 170-re. A járatok 20 útvonalon ritkábban járnak majd.

A vezérigazgató a tájékoztató végén hangsúlyozta, hogy ha a Budapest Airport tulajdonosa, a Hochtief hajlandó a szolgáltatási költségei csökkentétére – akár úgy is, hogy a Ryanair növeli az utasok számát – akkor csak ideiglenes lesz a járatszám-csökkentés.

Michael O’Leary kifogásolta a magyar légügyi hatóság döntését is, amellyel 20 százalékkal növelte a légi irányítás díját.

Tájékoztatott arról is, hogy a cég az idei profit előrejelzést 400 millió euróról 500 millióra növelte.

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "Január közepétől jelentősen csökkenti budapesti járatait a Ryanair" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*