Jelentős beruházások lesznek az idén a turizmusban

Sosem tapasztalt léptékű fejlesztések zajlanak évről-évre és az idén is jelentős beruházások várhatók a turizmusban – hangoztatta csütörtökön Kőszegen tartott sajtótájékoztatóján Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A turizmus teljesítménye 2010 óta évről-évre rekordokat dönt Magyarországon, 2017-ben pedig minden idők legjobb turisztikai évét könyvelhettük el – mondta. Szavai szerint a kereskedelmi szálláshelyekre érkező vendégek száma alig maradt el a 12 milliótól, a vendégéjszakák száma pedig megközelítette a 30 milliót, ami 2010-hez képest 51 százalékos növekedést jelent – adta hírül az MTI.
Közlése szerint a szállásdíj-bevételek tavaly összesen 278 milliárd forintot tettek ki, ami 115 százalékos emelkedés 2010-hez képest.

A Vas megyét érintő, jelenleg is zajló turisztikai fejlesztésekről szólva a vezérigazgató kiemelte a körmendi Batthyány-Strattmann-kastély turisztikai fejlesztését, a szombathelyi Képtár és a Romkert tervezett megújítását, Bükfürdő gyógyhelyi arculatának erősítését, a Szajki-tavak fejlesztését, valamint a Rába mentén és az Őrségben zajló integrált turisztikai fejlesztéseket.

Szavai szerint a következő években több mint 7,5 milliárd forintnyi turisztikai célú támogatás lendítheti fel Vas megye vendégforgalmát. Kitért arra, hogy 2017-ben a KSH adatai alapján 509 ezer vendég 1 millió 627 ezer vendégéjszakát töltött el a megye kereskedelmi szálláshelyein, a vendégek száma 25,1 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 23,6 százalékkal nőtt 2010-hez képest, míg a szállásdíj bevételek 63,4 százalékkal bővültek. 

A vezérigazgató felhívta a figyelmet a Kisfaludy szálláshely fejlesztési programra, amelynek határidejét elmondása szerint  március 14-ig meghosszabbították. Elmondta, hogy a konstrukció keretében eddig a vasi panziók 71 százaléka pályázott, de szavai szerint továbbiak befogadására is van lehetőség.

Ágh Péter, a térség Fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy az M86-os autóút felépülésével Vas megye megközelíthetőbbé vált. Szavai szerint a kormány szándéka, hogy Szombathely és Kőszeg között is tovább javítsa a közlekedés feltételeit, hogy ennek részeként már a tervezés fázisában van annak az autóútnak az építése, amely a térséget összekötné Bécs irányába az osztrák gyorsforgalmú autóút hálózattal. Hozzátette: szerinte a turizmus területén a színvonalas kínálat mellett napjainkban egyre jobban előtérbe kerül a biztonság, ami Magyarország és Vas megye számára is komoly versenyelőnyt jelenthet.

 

Legyél az első hozzászóló "Jelentős beruházások lesznek az idén a turizmusban" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*