Jelentős hatással lehet az Európa szerte meghirdetett sztrájk a légi forgalomra

 Az EasyJet honlapján is olvasható közlemény szerint a sztrájkban résztvevő országok különböző időpontokban szüntetik be munkájukat: november 14-én 24 órás munkabeszüntetés lesz Spanyolországban és a Kanári-szigeteken, Görögországban pedig a tervek szerint ugyanezen a napon 12.00 és 15.00 között fog tartani.

Az EasyJet továbbá tájékoztat, hogy habár igyekeznek minden fennakadást elhárítani, várhatóan így is késésekre kell számítani. 26 járatot voltak kénytelenek törölni, emellett 10 járatot indítanak később, de ezek közül egyik sem érinti a Budapestre érkezőket. A törölt desztinációk között vannak a Madridba és Barcelónába tartó, illetve az onnan induló járatok.

A TAP Portugal légitársaság közlekedését is érinti a sztrájk, ők kedd este és szerdán az egész nap folyamán szüntetik be a munkát. A TAP szintén közleményben kér elnézést minden utasától a várható kellemetlenségek miatt és igyekszik minél zökkenőmentesebben üzemeltetni a járatokat. A sztrájk két Budapestre tartó járatot is érint, a november 14-i TP702-es 09:10-kor induló Lisszabon-Budapest és a 16:10-kor induló Budapest-Lisszabon járatot is. A Turizmusonline kérdésére Szolnok Péter, a légitársaság hazai igazgatója elmondta, sikerült elérniük és átfoglalniuk minden érintett utast, néhányan már kedden elutaztak, nagyobb részük pedig november 15-én juthat el Lisszabonba. Az érintett TAP járatok listáját ezen a linken érheti el.

A Ryanair is kiadott egy közleményt a november 14-én megtartható spanyolországi és franciaországi sztrájkról, amelyek főként a két ország közötti légi forgalmat, illetve az onnan induló járatokat befolyásolják. A tájékoztatás szerint az érintett járatok utasai térítésmentesen átfoglalhatnak a légitársaság egy másik járatára november 11, 12, 13, 15, 16 vagy 17-én. A Ryanair közölte, hogy néhány járatnál a spanyol kormány garantálja a menetrendszerű közlekedést és a sztrájk által érintetlenséget november 14-re, azonban budapesti indulású járatok sajnos nem szerepeltek a listán.

Az Iberia Csoport (az Iberia, Iberia Express és a regionális Air Nostrum) a légi irányítókat is érintő sztrájk napján több mint 350 járatát kénytelen törölni.

Legyél az első hozzászóló "Jelentős hatással lehet az Európa szerte meghirdetett sztrájk a légi forgalomra" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*