Jön az új magyar nemzeti légitársaság?

A tárgyalások már októberben elkezdődtek. Ennek értelmében az orosz vállalat hat új repülőgépet és tőkét is adna a légitársaság beindításához, mely – előzetes kalkulációk szerint – mintegy 34 milliárd forintnyi összeget termelne évente.

A Szuhoj gépek gyártását végző cég vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy rendkívül nagy fantáziát látnak a magyar légitársaság beindításában, melyet nem csak a sikerekben, de kockázatok esetén is támogatnak.

Tasó László, a szaktárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkárának nyilatkozata szerint a lakosság és az ország érdeke az elsődleges szempont, így mint minden ezzel kapcsolatos projektet, ezt is alaposan áttanulmányozzák.
Idén február 4-én immár négy esztendeje, hogy végleg leszállt az utolsó Malév gép. A légitársaság flottája majd’ 66 éves működés után búcsúzott az utasoktól.

A hírek szerint az orosz vállalat Superjet 100-as típusú gépeket adna használtra az új magyar légitársaságnak. Ez a típus 2011-ben mutatkozott be, konfigurációtól függően 78-98 utas befogadására alkalmas. 

Legyél az első hozzászóló "Jön az új magyar nemzeti légitársaság?" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*