Frissítve: Karácsonyi sztrájkfenyegetés a British Airwaysnél

Más időpontra foglalhatják át jegyüket, vagy teljes visszatérítést is kérhetnek azok az utasok, akik British Airways (BA) légitársaság rövidtávú járatain, köztük a budapesti járatokon utaznának karácsony két napján, december 25-én és 26-án. Erre a két napra ugyanis a cég több ezer légi utaskísérője sztrájkot tervez az elégtelennek tartott bérezés és béremelési ajánlat miatt – adta hírül az MTI.

A BA honlapján megjelent tájékoztatás szerint a cég biztosítani szeretné, hogy a rövidtávú járatok utasainak utazási tervei a sztrájknapokon „se dőljenek romba”, ám megérti a sztrájkfenyegetés okozta bizonytalanságot. Ezért azoknak, akiknek e járatokra december 16-a, vagyis a sztrájkterv bejelentése előtt vásárolt repülőjegyük van, a British Airways felajánlja, hogy azonos indulási és célállomással, de más időpontokra átfoglalják jegyüket.
Az utasok karácsony előtti időpontra, vagy az utána következő 355 napos időszakra kérhetnek új jegyfoglalást.

Az ajánlattal a budapesti utasok mellett azok élhetnek, akik karácsony két napján  Aberdeen, Basel, Belfast, Bergen, Bécs, Bilbao, Bologna, Düsseldorf, Gibraltár, Göteborg, Hamburg, Hannover, Helsinki, Kijev, Krakkó, Lisszabon, Luxemburg, Manchester, Marseille, Oslo, Párizs/Orly, Pisa, Prága, Stavanger, Stuttgart, Szentpétervár, Velence, Varsó és Zágráb repülőtereiről indulnának, illetve ezekre utaznának.

A BA felajánlotta azt a lehetőséget is, hogy az utasok az eredeti jegy árának beszámításával más célállomásokra vegyenek teljesen új repülőjegyet.
Azok az utasok, akik a felajánlott alternatív megoldásokkal nem kívánnak élni, a British Airways közleménye szerint teljes visszatérítést kérhetnek.
Ennek előzményeként az alkalmazottakat képviselő Unite szakszervezet pénteken késő este bejelentette, hogy a BA 4500 utaskísérője sztrájkba lép december 25-én és 26-án. A munkabeszüntetés elsősorban a Heathrow repülőtérről induló BA-járatokat érinti, és azok az utaskísérők vesznek részt benne, akiket szerződésük szerint a cég rövid- és hosszú távú járatokra egyaránt beoszthat.

Közvetlenül karácsony előtt tizennyolc brit repülőtéren kétnapos sztrájkot tervez a földi kiszolgáló személyzet is az elégtelennek tartott bérajánlat miatt.
A Unite bejelentése szerint a Swissport globális repülőtéri szolgáltató cég nagy-britanniai részlegénél másfélezer jegykezelő, csomagkezelő és teheráru-forgalmi alkalmazott teszi le a munkát december 23-ától 48 órára. A tervezett sztrájk a négy legnagyobb londoni repülőteret, Heathrow-t, Gatwicket, Stanstedet és Lutont is érinti. Mind a négy repülőtérre közlekednek járatok Budapestről.

UPDATE: Lefújták december 20-án azt a kétnapos sztrájkot, amelyet a földi kiszolgáló személyzet hirdetett meg a múlt héten 18 brit repülőtérre, közvetlenül a karácsony előtti időszakra. A British Airways (BA) légitársaság utaskísérőinek karácsonyi sztrájkterve ugyanakkor még érvényben van, bár a tárgyalások erről is folynak.

A repülőtéri dolgozók sztrájkjának törlését a munkavállalókat képviselő Unite szakszervezet elnöke, Len McCluskey azzal indokolta, hogy sikerült az eredetinél jobb bérajánlatot elérni.
A tervezett, majd kedden lefújt sztrájk a négy legnagyobb londoni repülőteret, Heathrow-t, Gatwicket, Stanstedet és Lutont is érintette volna. Mind a négy repülőtérre közlekednek járatok Budapestről.
Az akció emellett kiterjedt volna Aberdeen, Belfast, Birmingham, Bristol, Bournemouth, Cardiff, Doncaster, a közép-angliai térséget kiszolgáló East Midlands, a skóciai Edinburgh és Glasgow, valamint Leeds/Bradford, Manchester, Newcastle és Southampton repülőtereire is.

 

Legyél az első hozzászóló "Frissítve: Karácsonyi sztrájkfenyegetés a British Airwaysnél" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*