Koncertekkel, pódiumbeszélgetésekkel, kiállításokkal kezdődik a hétvégén a Garten Balaton Kortárs Művészeti Hetek, most lesz a strandok éjszakája és olyan helyekre juthatunk el a Budai Várban, ahová máskor nem nagyon.
Három településen kínál programokat a Garten Balaton
Idén már három észak-balatoni településen: Lovason, Alsóörsön és Csopakon várja a közönséget kortárs képző- és fotóművészeti kiállításokkal, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel és egyéb programokkal péntektől augusztus 21-ig a Garten Balaton Kortárs Művészeti Hetek, együttműködésben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekttel. A Gartennel kialakított együttműködés a Kultháló első állomása, de két további helyszín: a szentbékkállai Pegazus és – könnyűzenei fókusszal – a Salföld Bánya is csatlakozott már az együttműködéshez – közölte.
Bánki Ákos és Schneller János, a Garten alapítói elmondták, a korábbi évekhez hasonlóan idén is a kortárs képzőművészet, szobrászat és fotográfia áll a rendezvénysorozat középpontjában. A három hetes fesztivál ideje alatt négy helyszínen hét kiállítás és két köztéri installáció valósul meg, melyeket számos társművészeti rendezvény kísér.
- Lovason a Nagy Gyula Galéria kiállítótere ad otthont a Garten Balaton művészeti vásárnak, ahol a Határaink hívószóra 100 kortárs képzőművésztől a kurátorok mintegy 300 művet válogattak és állítanak ki. A galéria kerthelyiségében állítják fel a társművészeti programokat befogadó színpadot, valamint itt vetítik esténként a Garten Kertmozi képzőművészeti témájú filmjeit is. Szintén Lovason, a Márffy-ház pajtája és kertje lesz a Zalaszentgróti művésztelep szobrászainak műveiből rendezett, szabadtéri kiállítás helyszíne, és itt lesz látható Kása Béla fotóiból készült szabadtéri kiállítás is, amely a hazai cigányság kultúráját ábrázolja. A lovasi Szőlőhegyen Koronczi Endre land-art installációja készül el, melynek főszereplője a szél és az általa táncoltatott nylonzacskók mozgása.
- Felsőörsön Fotóudvar néven új helyszínnel bővül az eseménysorozat, ahol a kortárs fotográfiáé lesz a főszerep a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központtal kialakított együttműködésnek köszönhetően.
- Csopakon a ZM&G galéria ad helyet Robitz Anikó Fény és felület című kiállításának, a galéria kertjében pedig Zámbó Attila szobrászművész vöröskőből és gránitból készült állatszobrai között sétálhatnak a látogatók.
Az alapítók kiemelték: a Garten nemcsak kiállításokkal, de számos kísérőprogrammal is várja az érdeklődőket. A Nagy Gyula Galériában például gyűjtőkkel, képzőművészekkel és műtárgypiaci szakértőkkel lesznek pódiumbeszélgetések olyan témákról, mint a műgyűjtés a vasfüggönyön innen és túl, a gyűjtői hálózatok, magyar művészek külföldi bemutatkozásai vagy a műtárgylopások.
Az interaktív tárlatvezetéseken művészek, művészettörténészek, műtárgypiaci szakértők és kurátorok más-más nézőpontból közelítenek ugyanazokhoz a képekhez, bevonva a hallgatóságot is az értelmezésbe; megrendezik a Garten képzőművészeti tábort, de fotómentő akciót is tartanak Lovason és Felsőörsön is. A rendezvénysorozat részletes programja itt érhető el.
Strandok éjszakája
Koncertek, tűzzsonglőrök, táncprogramok és szaunaszeánszok is várják a látogatókat az ország számos fürdőjében július utolsó napján, szombaton, az immár 12. alkalommal meghirdetett Strandok éjszakáján – közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel. Eddig 40 fürdő csatlakozott, és az ország minden régiójában lesz résztvevő helyszín, így mindenki lakóhelyéhez vagy nyaralási helyszínéhez közel is talál programokat. A Strandok éjszakáján vízi mozi, stand-up comedy, táncos show, sportprogramok, tűzzsonglőrök, szaunaprogramok és természetesen éjszakai fürdőpartik várják a közönséget. Több fürdő kedvezményes belépővel és hosszított nyitva tartással készül szombatra. A vonatkozó szabályozások szerint a Strandok éjszakája védettségi igazolvány nélkül is látogatható, azonban a Magyar Fürdőszövetség kiemelten kéri a vendégeket, hogy csak egészségesen és fokozott odafigyeléssel vegyenek részt az országos programsorozat rendezvényein. A csatlakozó fürdőkről és a programokról a www.furdoszovetseg.hu weboldalon és a szövetség hivatalos közösségi oldalán, a Csobbanj velünk Facebook-oldalon kaphatnak bővebb felvilágosítást az érdeklődők.
Várbéli séták
„A Várkapitányság sétavezetői elmesélik a budai Vár 800 éves történelmét, és megmutatják páratlan kulturális és művészeti értékeit. Barangolunk a Budavári Palotanegyedben és a polgárvárosban, gyönyörködünk a panorámában Buda legtetején, sőt, titkok után kutatva lemerészkedünk a föld alá is. Csak velünk beléphet a Nemzeti Hauszmann Program látványos fejlesztéseinek területeire is. Tartson velünk, fedezzük fel közösen a budai Vár igazi arcát!” – így ajánlja a hétvégi sétát a www.programturizmus.hu.