Két év kihagyás után újraindul a határon átnyúló kerékpártúrákat támogató pályázat

Ötven-hatvan szervező nyerhet akár félmillió forint vissza nem térítendő forrást a környezetbarát, egészséges közlekedési módot népszerűsítő túrák megrendezéséhez. A határmenti térségek kulturális, történelmi, építészeti és természetvédelmi értékeinek megismertetését is szolgáló kezdeményezés a járványhelyzet miatt tavaly és tavalyelőtt szünetelt. 2022-ben minden korábbinál nagyobb, 28 millió forintos keretösszegből valósulhatnak meg biciklis programok.

A Kerékpárral 7 határon át pályázat első kiírása 5 millió forintos keretösszeggel 9 esemény létrejöttét segítette 2015-ben. A 2019-es felhívás már 23 millió forinttal járult hozzá 66 túra szervezési költségeihez. Az újjáéledő programsorozat a szomszédos országokkal és magyarlakta területeikkel fenntartott kulturális, társadalmi és idegenforgalmi kapcsolatok erősítését célozza. A támogatás a biztonságos közlekedésre nevelést, a gyakorlati kerékpár-használati ismeretek megszerzését, a csoportos kerékpározás kultúrájának terjedését is ösztönzi.

A hazai és határon túli egyesületek, alapítványok, önkormányzatok vagy intézményeik 2022. április 25-éig nyújthatják be pályázataikat a KTI Közlekedéstudományi Intézet honlapján. A támogatási döntésekről még májusban értesítik a nyerteseken. Az október végéig lezajló kerékpártúrák után szakmai beszámoló és utólagos elszámolás alapján fizetik majd ki a támogatást.

Az eseménysorozat tovább gazdagítja, színesíti a kerékpáros természetjárók rendelkezésére álló programkínálatot. A vezetett túrákon biztonságos közegben kapcsolódhatnak ki azok is, akik csak most kezdenek barátkozni az egyre bővülő hazai biciklis hálózat nyújtotta lehetőségekkel. Az egészséges testmozgás mellett a támogatott rendezvények alkalmat teremtenek a határmenti tájak és települések bekerekezésére is.