Kis autó, nagy érték: a vadonatúj Ford KA+

A piac legkelendőbb kisautója, a Fiesta* mellett megjelenő KA+ izgalmas, új alternatívát kínál az európai vásárlók számára, akik stílusos, gazdagon felszerelt és kiváló minőségű kisautót keresnek, kedvező belépő áron. Kimagasló térkínálattal, alacsony fogyasztással és remek vezetési élménnyel rendelkezik a Ford ikonikus kisautójának legújabb változata.

2016ford_kaplus_exterior__20

Bőséges hely öt utas számára

A KA+ ötszemélyes kabinjában a kategória egyik legnagyobb első fejtere és a kategória legnagyobb hátsó lábtere, valamint majdnem két tucat tárolórekesz várja az utasokat, miközben az autó teljes hossza nem éri el a 4 métert. Mindemellett kimagasló mindennapos használati értéket kínál: a csomagtér 270 literes – vagyis elfér benne két nagyméretű bőrönd –, a hátsó ülések 60/40 arányban dönthetők, az apróbb tárgyakat pedig az utastérben elhelyezett 21 tárolórekesz várja.

A rakodóhelyek közt a műszerfal középső részébe épített MyFord Dock megtalálható, ami az utasok telefonjainak és navigációs eszközeinek tárolására, rögzítésére és töltésére szolgál; emellett az első ajtózsebek is kifejezetten praktikusak, hiszen elfér bennük egy 1,0 literes és egy 0,6 literes palack, valamint egy kisméretű esernyő is. A műszerfal végébe épített rejtett tárolórekesz csak a vezetőoldali ajtó kinyitása után válik hozzáférhetővé, így az értékesebb tárgyak könnyen elrejthetők a kíváncsi pillantások elől.

A műszerfalat mutatós, szemcsés felületű anyag borítja, és a kabin burkolatai tartós, modern hatású textilből készülnek, ami stílusos, sötét faszén-árnyalatban pompázik. Az utasok által gyakran megérintett és jobban látható részeken – például a belső kilincseken, a középkonzol kapcsolóin és a szellőzőnyílásokon – elegáns krómberakások láthatók.

2016ford_kaplus_studio_022016ford_kaplus_studio_01

Fürge és takarékos motor

A vadonatúj KA+ motorkínálatában egy takarékos, új 1,2 literes Duratec benzinmotor szerepel. A 85 lóerős változatban megrendelhető erőforrás ugyanabból a motorcsaládból származik, mint a Fiesta 1,25 literes blokkja, és teljesítményét, üzemanyag-fogyasztását és károsanyag-kibocsátását kettős független változó szelepvezérlés javítja.

A csekély gördülési ellenállású gumiabroncsok és a fejlett aerodinamikai megoldások – például az alsó első légterelő és a hűtőrács-nyílások optimális kialakítása – tovább javítják az autó hatékonyságát. A motor CO₂-kibocsátása 114 g/km, üzemanyag-fogyasztása pedig 5,0 l/100 km.**

2016ford_kaplus_exterior__21

Gazdag alapfelszereltség

Minden KA+ modell bőséges alapfelszereltséget kínál, amelyben megtalálhatók a következő rendszerek:

  • Manuális klímaberendezés
  • Ford MyKey, aminek segítségével az autó tulajdonosa korlátozhatja a végsebességet és az audiorendszer hangerejét, valamint megakadályozhatja az autó biztonsági rendszereinek kikapcsolását. A MyKey ideális megoldás a szülők számára, amikor odaadják az autót a fiatal és gyakorlatlan vezetőknek
  • első elektromos ablakemelők és a motoros tükörmozgatás, a távirányítós központi zár, a hat légzsák,
  • Elektronikus Menetstabilizátor, a Hegymeneti Elindulássegítő, a Sebességhatároló és a Ford Easy Fuel rendszer is.

Opcióként rendelhető

 A SYNC hangvezérlésű kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer AppLink funkcióval, aminek segítségével számos okostelefonos alkalmazás kezelhető hangvezérléssel, az elektronikus vezérlésű klímaberendezés, bőrborítású kormánykerék, sebességtartó automatika, első ülésfűtés, DAB audio rendszer, tolatóradar, hátsó elektromos ablakemelők, fűthető és motorosan behajtható külső visszapillantó tükrök, sötétített üvegezés és 15 colos könnyűfém keréktárcsák.

A vadonatúj modell ára 3.649.000 Ft

A Ford egy igazán szokatlan ötletet vetett be a vadonatúj Ford KA+ kisautó bevezető kampányában. A ‘kicsomagoló’ videók sztárja, Lewis Hilsenteger és Joanna Page színésznő, a BAFTA-díjas BBC-komédia, a “Gavin & Stacey” szereplője egy vicces, túlméretezett kicsomagoló műsorban mutatják be a tágas, kis fogyasztású és vidám KA+ modellt.

A KA+ kicsomagoló filmjét Kanadában és az Egyesült Királyságban forgatták le Lewis és Joanna közreműködésével.

A Ford Motor Company

A Ford Motor Company globális autóipari és mobilitási vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn.. Az összesen mintegy 201.000 alkalmazottat foglalkoztató, világszerte 67 gyártóüzemet működtető vállalat alaptevékenysége a Ford személyautók, SUV-ok és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók gyártása, értékesítése, finanszírozása és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. Ugyanakkor a Ford lendületesen dolgozik az új lehetőségek kiaknázásán is a Ford Intelligens Mobilitás terv alapján, aminek célja, hogy piacvezetővé tegye a vállalatot a konnektivitás, a mobilitás, az önállóan működő autók, a vásárlói élmény és az adatfeldolgozás területén. Amennyiben több információra van szüksége a Ford termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company szolgáltatásairól, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot.

Legyél az első hozzászóló "Kis autó, nagy érték: a vadonatúj Ford KA+" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*