Kis Japán a nagyvárosban

Nem egy kiránduláshoz való családi autó, de cirkálóként manőverezhetünk és gondtalanul parkolhatunk vele a nagyvárosi csúcsforgalomban, és még a fogyasztás miatt sem kell, hogy fájjon a fejünk. Suzuki Celerio teszt.

Első ránézésre nehezen érti az ember, mit akartak tervezői a Celerióval, de a következő gondolat már az, hogy a japánok mindig tudják mit akarnak. Még akkor is, ha Európában vagyunk és itt azért mások a játékszabályok, a szokások, igények, mint a túlzsúfolt szigetországban, ahol minden négyzetcentiméternek komoly értéke van. Nem véletlen, hogy arrafelé az autók lényegesen magasabbak, mint az öreg kontinensen és ez az Európába szánt Celerio esetében is igaz, ami kifejezetten kényelmes a megtermett utasoknak és még annál is nagyobb teret biztosít a nyaknak, fejnek, mint ami magasabb kategóriában is megszokott.

page

A Celerio egy olyan minimalista kiskocsi, ami az autózás hőskorát idéző műszerfalával, pofonegyszerű megoldásaival, hasznos útitárs annak, aki az egyszerű, de üzembiztos, megfizethető és időtálló vonalvezetésű megoldásokra vágyik. Akinek az autó arra kell, hogy sallangmentesen, de biztonságosan eljusson A-ból, B-be. A Swiftnél némileg kisebb és majd 200 kilóval könnyebb, Európában az Altót és a Splasht váltó modell se nem szép, se nem csúnya, egyszerűen egy bájos kisautó, ami ugyan Thaiföldről érkezett, de ízig-vérig Japán.

dsc_0264

Három henger, 3,6 méteres hosszúság, 9,4 méteres fordulókör, alig több, mint 800 kilogrammos önsúly, 6 légzsák, menetstabilizátorral, kipörgésgátlóval, elektronikus fékerőelosztóval, klíma. A motor 1,0 literes, benzines, 68 lóerős, 90 Nm nyomatékú és háromhengeres. Röviden így jellemezhetjük az apró autót, hozzátéve, hogy mindemellett 5,3 liter körüli vegyes fogyasztás és kiváló cirkálóképesség társul, remek gyorsulással – 13 mp alatt 100-ra – és kiváló kormányozhatósággal, ami akkor az igazi élmény, ha emellett a sebváltót is sportosan mozgatjuk.

dsc_0267

A kényelmes első üléseken akár hosszabb távra is kényelmesen utazhatunk, megszokva azt, hogy 140 km/h-nál véget ér a tudomány. De a Celeriót nem is a gyorsasága miatt lehet szeretni. Az üléseknél maradva hátul igencsak tisztes, több, mint 20 cm-es a lábtávolság, ahol ketten jól el is férnek. A kicsit nagyképűen kialakított hátsó középső biztonsági öves üléshez járó helyet viszont csak akkor ajánlhatjuk jó szívvel, ha két nagyobb, de vékonyabb gyerek mellé egy harmadikat viszünk magunkkal a közeli suliba. Pozitívum viszont, hogy ha a kicsiknek két gyerekülést akarunk beszerelni, a két hátsó szélső helyhez biztosított Isofix csatlakozóval ezt biztonságosan megtehetjük.

dsc_0269

A szolid külcsíntől az utastér látványa sem tér el. Kockázatmentes, tisztességes megoldások műanyagból. Csak semmi meglepetés, gondolhatták a tervezők, akik valószínűleg úgy kalkuláltak, hogy a Celerio tulajdonosok azok közül kerülnek ki, akik az okos telefonnál többre tartják az egyszerűbb, de bombabiztos, gombos készülékeket. Annyi csavarral, hogy azért van itt MP3 és Bluetooth-kapcsolat, amit nem egyszerű beállítani, de végül is könnyen kezelhető – miként a légkondi is pofonegyszerűen állítható -, emellett pedig korrekt módon üzemel és nem is szól rosszul. A csomagtér pedig egész nagy: 254 literes, ahol a bevásárlótáskákat akasztók rögzítik. A nagy, különleges formájú tárgyak szállítását a 60:40 arányban osztott dönthető hátsó ülések segítik, amivel a poggyásztér akár 1053 literig növelhető.

dsc_0268

A 1.0GL Celeriónak csak a 3,3 milliós listaára tekinthető barokkos túlzásnak, de valójában, úgymond akcióban valamivel több, mint 2.6 millióért elvihető, míg az automata váltós 1.0 GL 5AT lista ára 3.6 millió, akciós ára pedig 2.9 millió forint. Ezzel pedig a legolcsóbb kisautók közé tartozik.

– érsek m. –

Legyél az első hozzászóló "Kis Japán a nagyvárosban" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*