Zöld út a dízelstopnak: közelegnek a gázolajos kocsik végnapjai

Kitilthatják a dízel autókat Párizsból, Rómából és a német városokból

Amiről már sokat beszéltek, bekövetkezett. A német városok környezetvédelmi okokból kitilthatják a dízel autókat az utakról. Persze azért nem holnaptól – ahogy Párizsból és Rómából sem.

Az egész autóipar jövőjét meghatározó döntést hozott a héten a német szövetségi bíróság abban a történelmi jelentőségűnek tartott perben, amelyben kimondta: a német városoknak joguk van úgy határozni, hogy a leginkább környezetszennyező, Euro 6-osnál régebbi, korszerűtlenebb dízelmotorral működő autókat kitiltják az utakról.

Csak Németországban 15 millió dízelautó-tulajdonos van, közülük pedig mindössze 2,7 millióan mondhatják el, hogy autójuk teljesíti az Euro 6-os normát.

Kitilthatják a dízel autókat Párizsból, Rómából és a német városokból

A lipcsei ítélet alapján a német önkormányzatok a hatályos jogszabályok alapján a levegőminőség javítása céljából úgy tilthatják meg a dízelüzemű járművek használatát, hogy közben ügyelniük kell az arányosság elvének betartására, ennek szellemében pedig csak végső esetben rendelhetnek el ilyen tiltást.

Az ítélet a Stuttgart és Düsseldorf ügyében zajlott eljárásban született, de egész Németországra érvényes. Eszerint egyébként Stuttgartból 2019. januártól tilthatják ki az Euro 4-es, vagy annál alacsonyabb besorolású autókat. Kérdés, milyen változást hoz ezek után az: a tegnapi döntés nyomán a német kormány sajtótájékoztatóján a környezetvédelmi miniszter arról beszélt, hogy a kabinet meg akarja akadályozni a dízelek kitiltását, és más módot akar találni a levegőminőség javítására. A közlekedési miniszter pedig azt mondta, hogy a kormány azon van: a tiltás ne korlátozza a német állampolgárok szabad helyváltoztatáshoz való jogát.

A dízel autók jövője szempontjából rossz hír az is: miközben Párizs már korábban döntött arról, hogy 2024-től kitiltja a belvárosból a dízel autókat, a német bíróság döntésére Róma polgármestere is úgy reagált, hogy az Örök Városból 2024-re kitiltják a dízel autókat.

Legyél az első hozzászóló "Zöld út a dízelstopnak: közelegnek a gázolajos kocsik végnapjai" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*