Németország a turisztikai elitben maradt

Müncheni fehér kolbász (Weisswurst), perec (pretzel) és édes mustár - az egyik leghíresebb müncheni specialitás; Forrás: muenchen.de

Továbbra is stabilan növekszik a beutazási kedv Németországba, amely idén a kulináris élvezetekről szól – derült ki a Német Turisztikai Hivatal, a DZT sajtótájékoztatóján.

A 2016-os 80,8 milliós vendégéjszakát is felülmúlva, tavaly októberig – az előző év azonos időszakához viszonyítva –, további 3,4 százalékos emelkedést ért el Németország beutazó turizmusa, amivel stabilan áll a dobogó második fokán, a leglátogatottabb európai országok versenyében.

Czeiszing Miklós, a DZT magyarországi vezetője ezzel kapcsolatban kifejezetten örömtelinek nevezte, hogy az utazók egész évben attraktív desztinációként tartják számon Németországot, ahová a nagyvárosok mellett a kisebb városok bája és a természet szépsége miatt is egyre többen utaznak. Közéjük tartoznak honfitársaink is, akik két évvel ezelőtt több, mint 700 ezer, tavaly októberig pedig ennél 8,9 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el Németországban. Mindez azt jelenti, hogy az elmúlt bő évtizedben 65,5 százalékkal növekedett a honfitársaink által eltöltött vendégéjszakák száma, aminek eredményeként Németország, Ausztria mellett a magyar utazók legkedveltebb célállomásává vált. A legtöbben továbbra is a nagyvárosokat Münchent, Berlint, Frankfurtot és Hamburgot keresik fel, míg a tartományok közül Bajorország, Baden-Würtenberg és Észak-Rajna-Vesztfália a favorit.

A müncheni Miasszonyunk-templom; Fotó: ©DZT (Saskia Wehler)

A német turisztikai marketingszervezet mindig jó előre meghatározott tematika szerint dolgozik, ennek jegyében 2019 fókuszában a 100 éves Bauhaus áll, míg 2020 Beethoven születésének 250. évfordulójáról szól elsősorban. Az idei esztendő pedig igazán nagy tömegeknek szól, hiszen a „Kulináris Németország” az ismert és korábban sokak által ismeretlen gasztronómiai értékeket felvonultatva bővíti a turisztikai sokszínűséget.

Legyél az első hozzászóló "Németország a turisztikai elitben maradt" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*