KLM közösségi média

A mai napon a KLM beindította a Meet&Seat szolgáltatását. Ezzel a KLM az első légitársaság, ami közösségi hálózatot is beépíti hagyományos repülési eljárásába. A foglalással rendelkező utasok bejelölhetik Facebook vagy LinkedIn profiljukon hogy melyik járattal fognak utazni, és láthassák hogy ki más lesz még ott a fedélzeten. Erik Varwijk, a KLM ügyvezető igazgatója: “A Meet&Seat-tel, a KLM a közösségi oldalakat előrelendíti egy lépéssel. Ez az új szolgáltatás kapcsolatba hozza egymással az utasokat, és célja, hogy lelkesítőbbé tegye az utazást.” A Meet&Seat szolgáltatás megkönnyíti a kapcsoltfelvételt azon utastársakkal, akik ugyanolyan háttérrel rendelkeznek, vagy ugyanaz az érdeklődési körük, így az utazás még izgalmasabbá és ösztönzőbbé válik a KLM utasok számára. Megnézhetik, van-e olyan ismerősük, akik ugyanazzal a járattal utaznak, vagy felfedezhetnek valakit, aki mondjuk ugyanarra a konferenciára utazik az Egyesült Államokba. A Meet&Seat szolgáltatás révén megbeszélhetik, hogy kávéznak egyet indulás előtt, egymás melletti üléseket választhatnak vagy akár közösen távozhatnak taxival leszállás után. Az utasok a többi Meet&Seat résztvevőt csak akkor láthatják, ha bejelölik Facebook vagy LinkedIn profiljukon a járatukat. Eldönthetik, Facebook vagy LinkedIn oldalukról milyen információkat kívánnak megosztani utastársaikkal. A Meet&Seat szolgáltatás csak a „ManageMyBooking” rendszeren keresztül érhető el és csak tengerentúli járatokra. A „ManageMyBooking” rendszerrel az utasok az utazás előtti 90. naptól kezdve az indulás előtt 48 óráig lefoglalhatják üléseiket, s ezzel könnyen kapcsolatot teremtethetnek utastársaikkal. A KLM Meet&Seat szolgáltatást az Amsterdamból San Francisco-ba, New York-ba és SãoPaulo-ba járatokon lehet tesztelni. Nemsokára egyéb tengerentúli célállomásokra tartó járatokon is elérhető lesz.

Legyél az első hozzászóló "KLM közösségi média" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*