Kötetbe foglalták Magyarország nemzeti és történelmi emlékhelyeit

“Ebben a tudományos igényű, képzőművészeti albumban bemutatjuk Magyarország valamennyi nemzeti és történelmi emlékhelyét, amelyek a magyar történelem során fontos helyszínek voltak” – ismertette a kiadványt Radnainé Fogarasi Katalin, az intézet elnöke.

Hangsúlyozta: az album a tudományos ismeretterjesztés keretei között népszerűsíti az emlékhelyeket, de mivel szélesebb közönséghez szól, ezért nyelvezete közérthető, hiszen a szakirodalmat feldolgozva “nemcsak az e tudományban jártas olvasók számára készült, hanem érthető és olvasmányos dokumentum is egyben”.

Hozzátette, hogy a könyv mellékleteként elkészült egy falra függeszthető Magyarország térkép is, amelyen egy-egy rajz mutatja be az emlékhelyeket. Ezt az intézet az ország minden középiskolájába szeretné eljuttatni.

Jelenleg Magyarországon 13 nemzeti és 47 történelmi emlékhelyet tartanak nyilván, amelynek mindegyikét egységes sztélével jelölik meg.



Az elnök emlékeztetett rá, hogy az emlékhelyek népszerűsítése és összefogása a NÖRI egyik kiemelt feladata, ezért készült el a könyv és ezt a célt szolgálja a bemutató utáni műhelykonferencia is, az emlékhelyek vezetőinek, kezelőinek részvételével. Hozzátette: “az intézet célja, hogy az emlékhelyek is méltó helyet foglalhassanak el a turisztikai látnivalók palettáján, és ne csak a hazai, hanem a nemzetközi idegenforgalom vérkeringésébe is bekapcsolódhassanak”.

Cseri Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős helyettes államtitkára felidézte a 2011-es kulturális örökségvédelemről szóló törvényt, amely szerint nemzeti emlékhelyeknek számítanak a magyar történelem szempontjából kiemelkedő fontossággal bíró helyszínek és terek, míg történelmi emlékhelyeknek a magyar történelem és kultúra olyan helyszíneit nyilvánítja az Országgyűlés, amelyek a magyar nemzet, vagy valamely magyarországi nemzetiség emlékezetében kiemelkedő szerepet játszottak.

Kiemelte: az elkészült album jól szerkesztett formában mutatja be ezeket a helyszíneket, egyszerűen kezelhető, a kor elvárásaihoz alkalmazkodó, és nem száraz évszámokkal tűzdelt, jól érthető munka lett.

Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója szerint a könyv képes arra, hogy az első élményt hozza elő az emberekben az emlékhelyekkel kapcsolatban, hiszen – mint mondta – aki minden nap látja például a Hősök terét, annak számára elveszítheti a tér a varázsát, ez a könyv azonban segít újra rácsodálkozni a helyszínekre.

A Terekbe írt múlt kereskedelmi forgalomban is kapható lesz.

forrás: MTI 

Legyél az első hozzászóló "Kötetbe foglalták Magyarország nemzeti és történelmi emlékhelyeit" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*