Legendás épületek, épületes legendák

A környéket valaha illírek lakták, majd az i. e. IV. század közepe táján kelták alapítottak itt várost. Tőlük származik a Scarbantia név, amit az időszámításunk kezdete környékén ide települő, római kereskedőkből és veteránokból álló új lakosság is átvett. A rómaiak persze nem véletlenül telepedtek Scarbantiába, Pannonia tartomány határa mellé: éppen e helyen haladt keresztül az egyik fontos ókori kereskedelmi útvonal, a Földközi-tengert Észak-Európával összekötő Borostyánkő út (egy szakasza a Fő téren, a Gambrinus- és a Patika-ház közötti sikátorban ma is látható).

A város központjában helyezkedett el a fórum; legjelentősebb épületének, a capitoliumi templomnak a maradványait 1893-ban, a városháza építésekor találták meg. Az 1960–70-es évek ásatásai során további izgalmas leletekre bukkantak a kutatók, amelyekből kiderül: a közeli fertőrákosi kőbányából származó, mészkő burkolólapokkal borított, egykori tér déli részén három bronz lovasszobor állt, a fórum oldalsó részein pedig az isteneknek emelt oltárok kaptak helyet. Jupiter, Júnó és Minerva, azaz a három főisten temploma a város legmagasabb pontján büszkélkedett. Napjainkban a fórum az Új u. 1.-ben található, míg az egykori római fürdő maradványaira a Fő tér 6. számú, úgynevezett Fabricius-ház alatt leltek a régészek. Jelenleg ezen épület hátsó traktusának két emeletén tekinthető meg a „Háromezer év a Borostyánkő út mentén” című régészeti kiállítás, míg pincéjében a római kori Sopronból és környékéről előkerült kőemlékek tára; köztük a főistenek hatalmas márványszobrai. A város mai nevét egyesek szerint az ókorban itt állomásozó Sempronius Secundus, mások szerint Apronianus helytartó neve után kapta (Sopronium). Mások úgy tartják: csak jóval később, I. István korában, a soproni várispánság létrehozásakor nevezték el első ispánjáról, Suprunról. Annyi viszont bizonyos, hogy a XI. századra már kiváltságokat is kivívott magának.

Babot ültettek a szőlő közé

Sopron 1073-ban, Salamon uralkodása idején lett szabad királyi várossá; később pedig további előnyöket is kiharcolt magának. Mátyás király 1464-ben aranybullával ajándékozta meg, melyben szabadalmait megerősítette, s később más magyar uralkodók is hasonlóan cselekedtek. Az egyik legjelentősebb kiváltságot 1715-től élvezhették a soproniak – az ez évi XXXVI. törvénycikk kimondta: „A város területén kivül termelt borok edényenkinti eladását s kimérését pedig (a mennyiben az a város, főképen csak a borból s annak elárusitásából tartja fenn magát, különös tekintettel az e mozgalmak alatt bizonyitott hüségére is) megengedni nem lesz köteles.” Sopron ettől kezdve tehát nem kellett, hogy beengedje a konkurenciát jelentő idegen borokat. Az első szőlővenyigéket vélhetően a rómaiak, vagy talán még korábban a kelták hozták e területre, és hamar bebizonyosodott, hogy a helyi természeti adottságok igencsak kedveznek a szőlőtermesztésnek. Hozzá kell tenni: bár manapság mindenkinek a kékfrankos jut eszébe Sopronról, ez a borvidék hagyományosan fehérbort állított elő; a vörösbor csak a XIX. század során kezdett tért hódítani. A németajkú gazdák más borvidékekkel ellentétben a pincéket nem a szőlőhegyekbe, hanem saját városi házaik alá építették; s jellemző volt rájuk az is, hogy szőlőjükbe, a szőlősorok közé babot ültettek.

Úgy is nevezték őket: Bohnenzüchterek, vagyis babtermelők, ami a magyarok száján idővel „poncihterek”-ké alakult. Az ő tevékenykedésük nyomán vált a Sopron vidéki gasztrokultúra máig is fontosnak számító két elemévé a babos ételek sora és a bor. A kékfrankosnak egyébként szintén megvan a maga legendája. E szerint a napóleoni háborúk idején, 1809-ben francia katonákat kvártélyoztak be a soproniakhoz, akik a rájuk rótt kötelező ellátmány megadásán túl üzleti alapon biztosították a sereg borutánpótlását. A katonák részben fehér színű háborús pénzzel rendelkeztek, melyet a hadikiadások fedezésére készíttetett Napóleon, részben pedig régebbről származó, értékesebb kék színű pénzzel, kék frankkal. Legjobb boraikat persze csakis kék frankért mérték a poncihterek – s állítólag innen származna az ismert minőségi vörösbor elnevezése is.

Muzsikáló toronyőrök

Az idegen bort szállító szekerek közeledtére a Tűztorony őrei hívták fel a figyelmet. Ők jelezték azt is, ha katonákat vagy előkelő vendégeket láttak felbukkanni a környéken, no és persze, ők figyelmeztették a lakosságot a tűzveszélyre is: éjjel lámpással, nappal színes zászlókkal jelezték, merre a tűzfészek. Erre nagy szükség volt, hiszen az 1676-os és 1808-as óriási tűzvészek során csaknem az egész város odaveszett. A torony őreinek egyéb fontos feladat is jutott: negyedóránként trombitaszóval jelezték az idő múlását a körerkélyről, a XVI. századtól kezdve pedig a toronyórát is kezelték. Az esküvőkön, temetéseken és városi mulatságokon ugyancsak ők zenéltek. Második otthonuk, a mai Fő téren lévő, s az idők során 60 méteressé magasodott Tűztorony eredetileg római falmaradványokra épült, a XIII. századtól a városfalak északi kaputornyaként szolgált. Barokk körerkélyét és sisakját az 1676-os nagy tűzvész után kapta. A tetején látható kétfejű sas – bár csak a XIX. század végén „röppent” jelenlegi helyére – II. Ferdinánd király és neje, Eleonóra ajándéka volt a városban zajló, 1622. évi országgyűlés és királynői koronázás emlékére. A torony jókora kapuját Schulek Frigyes tervei alapján falazták be a régi városháza lebontásakor, 1893-ban, mivel ekkor az épület alapja megingott. A barokkos keretű, délre néző „Hűségkapu” annak az 1921. december 14-én tartott népszavazásnak az emlékére készült 1928-ban, Hikisch Rezső tervei alapján, melynek során Sopron és nyolc község hazánkat választotta hazájául. A felette lévő szoborcsoportot Kisfaludy Stróbl Zsigmond alkotta, „Hungária előtt hódoló soproniak” címmel. Aki nem futamodik meg az átmeneti nehézségek elől, nagyjából 200 fokú csigalépcsőn juthat fel a toronyőrök hajdani őrhelyére – ám megéri a fáradozás. A fentről kitáruló, pazar panorámáról már a Vasárnapi Ujság 1858. augusztus 1-jén megjelent, Sopronról szóló cikke is beszámol: „E toronyból, melly nem csak e környéken, hanem egész Magyarországon is a legmagasabb toronynak tartatik, felséges kilátás élvezhető a Fertő tavára, a Stájer Havasra, Fraknó várára, és végre a távol Ausztria fehérlő havasaira.” Az épület április eleje és október vége között látogatható – akárcsak a soproni nevezetességek egyik legkülönlegesebbike: az ózsinagóga.

Bakkecske és a török hadipénztár

A XIII. századi eredetű, kiemelt műemléki védelem alatt álló épületegyüttest – mely a középkori zsinagógák közül a legteljesebb formában maradt ránk – 1967-ben fedezték fel, az Új utca 22.-ben. A templomon kívül rituális fürdőt, ispotályt, és a templomszolga számára lakást is létesített a szerény létszámú, eleinte mintegy 10-16 családból álló zsidó közösség. A gótikus vonásokat hordozó zsinagóga az udvar mélyén helyezkedett el – a keresztény hatóságok általában Európa-szerte így engedélyezték azért, hogy visszafogják a zsidó templomok reprezentatív jellegét. Az épületek a XVI. században keresztény kézbe kerültek, és lakóházzá alakították őket. A műemléki helyreállítás arra törekedett, hogy világosan elkülönítse egymástól a megmaradt és újraépített részeket, így a látogatók nem mindennapi élményben részesülhetnek. Ráadásként a fürdő is megtekinthető. A szemközti oldalon egy fiatalabb, 1370 táján épült egykori magánzsinagóga áll, melyet 1957-ben tártak fel, és ugyancsak kiemelt műemlékeink közé tartozik. Mindemellett, a vallástörténet iránt érdeklődők felkereshetik a Római Katolikus Egyházművészeti Gyűjteményt is az Orsolya tér 2.-ben, illetve az Országos Evangélikus Múzeum helyi gyűjteményét a Templom utca 19.-ben, vagy a soproni templomok egyik leghíresebbikét, a Kecske-templomot. Persze, ennek is megvan a maga legendája: nevét állítólag amiatt kapta, mert 1529 körül épült karcsú, nyúlánk, remekmívű tornyát egy bakkecske „közbenjárásának” köszönheti. Pontosabban, a bakkecske kaparta ki a földből egy elásott török hadipénztár kincseit, s a torony árát ebből fedezték az építtetők. Magát a templomot, a magyar gótikus építészet egyik legkiemelkedőbb alkotását 1280 körül emelték a Sopronban élő ferences szerzetesek. Az épület a XVII. században koronázások és országgyűlések helyszínéül is szolgált; a rend 1787-es feloszlatása után a bencéseké lett. A Templom utca 1.-ben található műemlék része a csúcsíves oszlopokkal, faragott gyámkövekkel és középkori freskók töredékeivel gyönyörködtető, úgynevezett káptalanterem is, melynek maszkokkal és állattestű, emberfejű figurákkal díszített oszlopfejezetei a főbűnöket szimbolizálják.

Két polgár két háza

Sopron városában a néhány századdal ezelőtti polgárság világába is bepillanthatunk, egyebek között a Fő tér 8.-ban, a Storno-házban. Története messzire nyúlik vissza: úgy tartják, hogy korábbi tulajdonosa, a Haberleiter család 1482–83 telén Mátyás királyt is vendégül látta benne; s ugyanezen században a város első gyógyszertárának, a Fekete Elefántnak is helyet adott. A XVIII. században a Festetics család birtokába került, ekkor nyerte el végleges, barokkos formáját. Ki sejthette volna, hogy további sorsát egy rajztehetséggel megáldott kéményseprő határozza meg? Márpedig így volt. Egy svájci családból származó, 1821-ben Kismartonban született fiatalember, Storno Ferenc folyton csak rajzolt és rajzolt – ám mivel nem tudták taníttatni, apja nyomdokaiba lépve végül kéményseprőnek állt. Szabad idejét azonban változatlanul a művészet bűvöletében töltötte. Némi vándorlás után, 1845-ben telepedett le Sopronban, ahol egy kéményseprőmesternél vállalt munkát. Annak halála után feleségül vette az özvegyet, és mind nagyobb megbecsülést szerzett új lakóhelyén. Mi több: csakhamar a Monarchia egyik legkeresettebb restaurátorává lett; az 1860-as évektől bekapcsolódott a hazai műemlékfeltáró munkákba is. A napjainkban Storno-házként ismert ingatlant 1872-ben vásárolta meg; leszármazottai egészen 1984-ig laktak itt. Értékes műgyűjteménye és a ház magával ragadó hangulata a kevéssé műértő közönség számára is maradandó élményt nyújt. A korábban már említett Fabricius-ház tulajdonosai mindig gazdag és tekintélyes polgárok, kereskedők voltak; névadója, Fabricius Endre pedig – aki 1806-ban vette meg – városbíró és polgármester. Az épület nem csupán az ókori emlékek kiállításainak helyszíne: a homlokzati szárny első és második emeletén a XVII. és XVIII. századi polgári lakáskultúra változásait követhetjük nyomon. Mindez persze csupán szerény mustra Sopron kincseiből, hiszen a Pékmúzeumról vagy a Patika Múzeumról, a remek Központi Bányászati Múzeumról és sok-sok más felfedeznivalóról még szó sem esett – de talán nem is baj. A legjobb és legélvezetesebb úgyis az, ha ezeknek mindenki maga jár utána!

Virágzó művészet, télen-nyáron

Sopron művészeti életének történetében olyan nagyságokat fedezhetünk fel, mint Liszt Ferenc vagy Joseph Haydn. Liszt kilencévesen lépett fel először a városban, amely tisztelete jeléül magyar nyelvű díszpolgári oklevéllel, majd színezüst karmesteri pálcával ajándékozta meg. A helyi színház 1769-ben, egy szárazmalomban kezdte meg működését, az ország második kőszínházaként. Jelenlegi, Franz Lössl tervezte klasszicista épületébe 1840-ben költözött; fontos játszóhelye a Fertőrákosi Barlangszínház is. A hagyományosan megrendezett Tavaszi Napok, Soproni Ünnepi Hetek, Soproni Borünnep, Kékfrankos Nyár, Páneurópai Megemlékezés, Soproni Szüreti Napok természetesen szintén nem nélkülözik a színes kulturális programokat. Az aktualitásokról részletesen tájékozódhatunk a www.sopron.hu oldalon található Eseménynaptárban.

Kiruccanó

A kirándulni vágyók például a IV. Béla által idetelepített íjászok, azaz lövérek emlékét nevében őrző dombság, a Lövérek felé vehetik az irányt. Ennek legmagasabb pontja a 398 méter magas Károly-magaslat, melynek 23 méteres kilátótornyáról jó időben akár a pozsonyi várat is megpillanthatják. A kilátó első emeletén található kiállítás egyebek között a Soproni Tájvédelmi Körzethez tartozó táj fő jellegzetességeit mutatja be. A körzet egyébként a közeli Fertő–Hanság Nemzeti Park része, melyet bioszférarezervátumként, nemzetközi jelentőségű vadvízként tartanak számon; a Fertő a világörökségnek is része. Sopron környékén másfelé is szép kirándulásokat lehet tenni: a fertőrákosi kőfejtőbe, az ettől 2 km-re lévő római kori Mithras-szentélybe, Nagycenkre a Széchenyi-mauzóleumba és a család kastélyába, vagy a magyar Versailles-ba: a fertődi Esterházy-kastélyba. A gyógy- és termálvizeket kedvelők például Balfot választhatják, melynek kénhidrogén-tartalmú gyógyforrásai elsősorban a mozgásszervi megbetegedésekben szenvedőkre gyakorolhatnak jó hatást. A 84-es út mellett, a Bécsi-dombon márciustól november végéig nyitva tartó, 700 méteres nyári bobpálya várja a látogatókat.