Leszállítottak egy rendőrt a Ryanair járatáról

 A légitársaság jelentése szerint a felügyelő megsértette a Ryanair szabályzatát és veszélyeztette a gépen tartózkodó 173 utas biztonságát is.

A légiutaskísérők még a felszállás előtt észrevették a lőfegyvert, és a rendőrt eltávolítottak a spanyol belföldi járatról.

A Ryanair hivatalosan is panaszt tett Írország spanyol nagykövetségén, az ír külügyminisztériumban és a spanyol kormánynál, követelve, hogy változtassák meg azt az általuk „nem biztonságos jogszabály”-nak nevezett rendeletet, mely engedélyezi a rendőröknek, hogy fegyvert viseljenek a belföldi járatokon, még akkor is, ha nincsenek szolgálatban.

„Az utasoknak, beleértve a rendőröket, vagy más fegyveres erőket, tilos, hogy fegyvert hozzanak fel bármilyen Írországban bejegyzett repülőgépre.” – mondta Stephen McNamara, a Ryanair szóvívője.

“Múlt héten egy spanyol rendőr szállt fel a Ryanair egyik járatára, úgy hogy fegyver volt nála. A Ryanair megtiltotta rendőrnek, hogy ezentúl bármelyik Ryanair járattal utazzon. Jelentettük ezt a biztonsági kihágást a spanyol rendőrségnek, panaszt tettünk Írország spanyol nagykövetségén és a külügyminisztériumban is.”

“Továbbá panaszt tettünk a spanyol kormánynál is, akiktől azt várjuk, hogy sürgősen tegyenek lépéseket, hogy megakadályozzák a további hasonló eseteket.” – tette hozzá.

forrás: Travelmole

Legyél az első hozzászóló "Leszállítottak egy rendőrt a Ryanair járatáról" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*