A drótkötélpálya Lillafüred és Miskolc üdülőövezete felett húzódik. Az egy kilométeres szakaszt az utasok 11-12 perc alatt tehetik majd meg, egyszerre pedig több, mint kétszázan gyönyörködhetnek a csodálatos panorámában.
Az idegenforgalmi beruházás elérte a 685 millió forintot, ebből 480 milliót azonban a turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztésére elnyert pályázat fedezett. A libegőt tavasztól állítják forgalomba.
A drótkötélpálya mellett húzódik egy rollerösvény, illetve egy Oxigén névre keresztelt túraútvonal is azoknak, akik inkább szilárd talajon közelítenék meg a 606 méter magas Jávorhegy csúcsát.
Legyél az első hozzászóló "Libegj te is Lillafüreden!" című cikkhez