Ma még láthatók a Debreceni virágkarnevál virágkocsijai

A Magyar Posta kompozíciója MTI/Balázs Attila

A hagyományos karneváli felvonulás helyett idén is korzón tekinthetik meg az érdeklődők a virágkocsikat. Vasárnap a belvárosban: a Kossuth téren és a Piac utcán.

Bódor Edit főszervező az MTI-nek elmondta: az idén tizennégy virágkompozíció készült el, köztük a karneválok állandó szereplői, a Szent Koronát és a koronázási ékszereket bemutató kompozíció, valamint a Debrecen címerét megjelenítő kocsi.

A Szent Korona MTI/Balázs Attila

A virágkocsikat több százezer száraz- és élővirággal díszítették. A hollandiai Zundert városából több mint 300 ezer különböző színű dália érkezett Debrecenbe, amit frissen, az utolsó órákban helyeztek el a virágkocsikon. Több mint 180 diák, önkéntes segédkezett a kocsik “felöltöztetésében”.

MTI/Balázs Attila

A virágkocsik témája Debrecen meghatározó nagyvállalatainak, partnereinek küldetését, munkásságát, a város életéhez való kapcsolódását mutatja be. Az önkormányzat kocsijának a középpontjában például a víz áll, utalva arra, hogy a hamarosan kezdődő Civaqua-program keretében a Tisza vizét vezetik be a városba, míg a Debreceni Egyetem kompozíciója a tudás fáját ábrázolja.

A Vadászati és Természeti Világkiállítás alkotása
MTI/Balázs Attila