Magyar Borok Bálja a New York Palotában

Mautner Zsófia gasztronómiai szakértő lesz a háziasszony a Magyar Borok Bálján, melynek szervezése a hagyományőrzés, de egyben a megújulás jegyében is történik. A hagyományoknak megfelelően átadják a Gál Tibor-emlékdíjat. A borágazat jövőjét is szem előtt tartva, 2014-tól az a feltörekvő, tehetséges borász veheti át az elismerést és az ezzel járó támogatást, akit az Év Bortermelője cím jelölése alapján a közönség arra a legérdemesebbnek tart.

Az estet a Four Fathers nyitja bordalokkal, fellép Horgas Eszter fuvolaművész, fiatal előadóként pedig Simkó-Várnagy Mihálymutatja be csellójátékát. A vacsora alatt a zongoraszóról Rakonczai Imre gondoskodik. A nyitótáncot az Oktogon Tánciskola művészei adják elő, a hangulatos tánczenét a Night Cruisers szolgáltatja.

A rendezvényen azokra a borokra, szőlőfajtákra koncentrálódik a figyelem a borsor összeállításakor, amelyek meghatározóak Magyarország borvilágában. A menüsor is ehhez illeszkedik, és az előző éveknek megfelelően a Salon Étterem séfje, Wolf András állította össze.

Íme a menü, a hozzá illő borral: nyitányként zsályás nyúlpástétom gorbusa kaviárral és parajjal (Szent Tamás Pincészet, Mád Furmint 2012); második fogás: Badacsonyi halderelye (Szeremley Birtok, Badacsonyi Olaszrizling 2012); harmadik fogás: Rózsaszín kacsamell kápiás polentával és illatos gombával (Egri Korona Borház, Selection Egri Kékfrankos 2008); negyedik fogás: vaddisznó gerinc filé burgonyás cékla pitével, fahéjas aszalt meggyes jussal (Malatinszky Szőlőbirtok, Noblesse Cabernet Franc 2008); ötödik fogás: Mascarpone ropogós morzsával csokoládés pestóval és fügével (Liszkay Pincészet, Liszkay Cuvée 2008).

A bálozók ültetése tízfős asztaloknál lesz, a végleges ültetési rend a bál előtti napon készül el. A közösen jegyet vásárlók természetesen egy asztalhoz ülhetnek a magyar bor ünnepén, melyen a magyar közélet jeles személyiségei közül is többen ott lesznek.

Legyél az első hozzászóló "Magyar Borok Bálja a New York Palotában" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*