Majd tíz év késéssel, de napokon belül nyit az új berlini reptér

Most már biztos,  többszöri halasztás után október 31-én végre megnyílik Berlin új repülőtere, a Willy Brandtról elnevezett Berlin Brandenburg Airport – írta a turizmus.com.

A cikk szerint a koronavírus sem áll az új berlini reptér útjában, a létesítmény BER IATA-kód alatt kezdi meg működését. Három terminálja és két futópályája akár évi 43 millió utas kiszolgálására alkalmas, de a terv az, hogy 2040-re kapacitása elérje az évi 58 millió főt. Az új repülőtér átadása után, egészen pontosan november 8-tól az egyik régebb óta üzemelő berlini repülőtér, a Tegel (TXL) bezárja kapuit, míg egy másik légi kikötő, a régi Kelet-Berlin hivatalos reptere, Schönefeld (SXF) október 25-től átalakul a Berlin Brandenburg Repülőtér 5-ös számú termináljává.

Mint arról már írtunk, a berlin-brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőtér (BER) az egykori NDK területén kezdett legnagyobb beruházás, átadására eddig négy dátumot tűztek ki, és egyiket sem sikerült betartani. A Berlin, Brandenburg és a szövetségi állam közös vállalkozásában épülő repülőtér kivitelezési munkálatai 2006-ban kezdődtek, és az első tervek arról szóltak, hogy 2011 október végén indulnak az első járatok a három kisebb berlini nemzetközi repülőteret (Tempelhof, Tegel, Schönefeld) kiváltó új légikikötőben. A csúszás sorozatos tervezési és kivitelezési hibák és mulasztások következménye, rendbe kellett hozni a többi között az épületegyüttes tűzvédelmi rendszerét, a falakba beépített csővezetékkel és kábelhálózattal együtt.