Malév kártalanítási kérdések

A január 31-én hatályba lépett kormányrendelet szerint segítségnyújtás azon utasok számára biztosítható, akik érvényes menetjegyüket a Malév leállási napját megelőzően vásárolták meg, és akiknek a Malév-járatra szóló menetjegye a leállás napján vagy az azt követő három naptári napon belül biztosít jogot az utazásra – közölte a Malév. Segítségnyújtás biztosítható továbbá azoknak is, akik a Malév leállásának napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak és a visszaútra érvényes Malév-járatokra szóló menetjeggyel rendelkeznek 2012. február 29-nél nem későbbi időpontra. A jogosultak célállomásra való eljutásában a Malév segítséget nyújt a meglévő menetjegyek más járatokra történő átfoglalásával, vagy más közlekedési módok igénybe vételének biztosításával.
A kormányrendelet szerint a kártalanítandó csoportba eső utasoknak a Malév, a várakozási idővel ésszerű arányban étkezést és frissítőket kell hogy biztosítson, emellett szállodai elhelyezést, ha egy- vagy többéjszakás ott tartózkodás szükséges, illetve szállítást a repülőtér és a szálláshely (hotel vagy egyéb) között. Ezenkívül díjmentesen két telefonhívást, telex- vagy faxüzenet, vagy e-mail küldését kell majd biztosítania a légitársaságnak. A Malév elnöke által tartott január 31.-i sajtótájékoztatón azonban kiderült, a Malévnál addig 757 ezer foglalást regisztráltak a következő hónapokra, így csak az utasok töredéke juthat kárpótláshoz a keretből.)

Legyél az első hozzászóló "Malév kártalanítási kérdések" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*