Már lehet szobákat foglalni a vadonatúj, négycsillagos Hotel Sóstóba

Október utolsó napjaiban nyit Nyíregyháza legnagyobb, négy csillagos szállodája a Hotel Sóstó.

Ahogy arról a napokban beszámoltunk, a hét elején átvette át a szállodát az üzemeltető, a Hunguest Hotels Zrt. A társaság menedzsmentje pedig már azt is bejelentette: máris foglalhatók a szobák, amelyekhez félpanziót és ingyenes élményfürdő belépőt ajánlanak a vendégeknek.

A Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója, Hülvely István a 27. – 123 szobával és 200 fős konferenciateremmel rendelkező – szállodájuk bemutatóján úgy fogalmazott: – A legnagyobb belföldi idegenforgalmat bonyolító szállodaláncként nagyon sok belföldi vendéget várunk, 11 ezer törzskártyánk van kint, az 110 ezer családot jelent. Rajtuk kívül a környékbeli országokból érkező vendégeket is nagyon-nagyon várjuk.

Fekete Gyula, a Hunguest Hotel Sóstó szállodaigazgatója, Hülvely István, a Hunguest Zrt. vezérigazgatója, dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere és dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója

A rendezvényen elhangzott, hogy a Hotel Sóstó a Modern Városok Programban épült fel. A kormány 3,1 milliárd forintot biztosított az építéshez, amit az önkormányzat 900 millió forinttal egészített ki. Történelminek nevezte az átadás pillanatát Nyíregyháza polgármestere, dr. Kovács Ferenc. – Nagyon fontos, évtizedek óta hiánypótló dolgot tudtunk véghez vinni. Nem volt a városban a konferenciaturizmus, a színvonalas üzleti- és gyógyturizmus számára egy megfelelő hotel, amit úgy fogalmaztunk meg, hogy legalább 100 szobás, négycsillagos és egy legalább 200 fős konferenciateremmel rendelkezzen. Ezek itt most megvalósultak – szögezte le a polgármester.

A Hunguest Hotels Zrt. 10+5 éves opcióval nyerte el az új szálloda üzemeltetését. A bérleti díj éves szinten több mint 100 millió forintra rúg, ami az önkormányzat kasszájába kerül.