Matild Café&Cabaret lett a Belvárosi Kávéházból

A történelmi „Belvárosi Kávéház” eredeti pompájában Matild Café & Cabaret néven nyitott meg az Erzsébet híd pesti hídfőjénél álló Matild Palotában.

A kávéház otthonául szolgáló Matild Palota több mint 120 évvel ezelőtt Klotild Mária szász-koburgi és gothai főhercegné védnöksége alatt épült, hogy Budapest társasági életének központjaként szolgáljon. Az 1900-as évek elején a legendás budapesti kávéházi kultúra egyik legismertebb intézményévé és a Boldog Békeidők pezsgő társasági életének legnépszerűbb találkozóhelyévé vált, ahol közéleti személyiségek, újságírók, írók és művészek találkoztak. Érdekesség, hogy a „Belvárosi Kávéház” emellett a hétköznapi, munkásosztálybeli emberek társasági életének közkedvelt helyszíneként is szolgált, amely az I. világháború után újra életre kelt. Az intézményt generációkon át a Rónay vendéglátós-dinasztia vezette, és a II. világháború után ez volt az első budapesti vendéglátóhely, amely megnyitotta kapuit a városlakók előtt. A kávézót ekkor Rónay Egon nyitotta újra – az egyetlen dologgal, amit a pincében talált: kávéval.

A háború utáni megváltozott körülmények miatt ismét bezárt a kávéház, hogy majd 1956-ban újra megnyisson. A forradalom után, idővel, a mindennapos programoknak köszönhetően a legnépszerűbb szórakozóhelyek közé is visszakerült. 1984-től, egy felújítás után, Belvárosi Kávéház–Lidó néven került vissza a köztudatba, egyedülálló szórakozási lehetőséget kínálva a helyieknek. Később az 1990-es években kaszinóként, majd 2000 és 2002 között Lido néven szórakozóhelyként is üzemelt. Egy felújítást követően ismét kaszinóként funkcionált, hogy végül 2022-ben, 5 éves részletes felújítási munkálatok eredményeként, eredeti pompájában és funkciójában 300 férőhelyes kávéházként és a város társasági életének központjaként szülessen újjá az egykori „Belvárosi Kávéház”. A részletgazdag helyreállítási munka az eredeti terveken alapult, korabeli rajzok és fényképek is segítették a restaurátorok mindennél részletesebb munkáját. A kávézónak otthonául szolgáló palota pedig az UNESCO világörökségi listájára is felkerült, és 1977 óta műemlékvédelem alatt áll.

Az újjászületett kávéházba betérők nappal a minőségi kávé és különleges gasztronómiai kínálatot élvezhetik, míg az est leszálltával különleges kabaré műsorokat tekinthetnek meg a helyszín szívében található hidraulikus színpadon. Az első kabaré előadásra a nyarat követően kerül sor.

A Matild Café & Cabaret vendégei, Krúdy Gyula szobrának társaságában, a szabadtéri kávéház élményét is megtapasztalhatják a Duna utcára nyíló hatalmas szabadtéri teraszon. A Krúdy szobrot még 2021-ben állították fel Magyarország egyik legnagyobb szerzője előtt tisztelegve, aki a kávéházban vetette papírra a Szindbád számos történetét.

-azutazo-