Még biztonságosabb, még önállóbb Hondák jönnek

A Honda bemutatja a 3. szintű önvezető rendszert is magában foglaló Honda SENSING Elite menetbiztonsági csomagot.

Elkezdődött a Honda SENSING Elite menetbiztonsági csomaggal felszerelt Honda Legend EX értékesítése Japánban. A modell mérföldkő a Honda történetében, hiszen jelentős lépés a balesetmentes közlekedési rendszerek megvalósulása felé. Fejlesztésekor a márka „Biztonságot mindenkinek!” filozófiája érvényesült, nem meglepő tehát, hogy a menetbiztonsági eszközök új nemzedékét képviseli.

A Honda SENSING Elite alapját az – európai piacon minden Hondához alapáron kínált – Honda SENSING csomag adja, ezt egészítették ki egyebek mellett a Traffic Jam Pilot névre keresztelt, 3. szintű önvezető rendszerrel, ami bizonyos helyzetekben, például telített gyorsforgalmi utakon képes átvenni az autó vezetését a sofőrtől. Az újdonság már megszerezte a közúti használathoz szükséges hatósági engedélyt a japán közlekedési minisztériumtól (MLIT)2, készen áll tehát, hogy segítséget nyújtson a forgalmi dugók leküzdésében.

A pontos irányítás érdekében nagy felbontású, három dimenziós térképek és GNSS-jelek3 (Global Navigation Satellite System) alapján dolgozik a rendszer, beépített érzékelői pedig 360˚-os szögben pásztázzák a jármű környezetét. További érdekesség, hogy az utastérben elhelyezett kamerák a vezető állapotát is ellenőrzik. A sok-sok beérkező információt elemezve a központi vezérlőegység (ECU) megfigyel, „jósol”, illetve döntéseket hoz, és úgy gyorsítja, lassítja, valamint irányítja az autót, hogy az a lehető legkifinomultabban szállítsa utasait a célállomásig.

Hogy menetbiztonság és megbízhatóság terén egyaránt a legmagasabb színvonalat képviselje a Traffic Jam Pilot, nem kevesebb, mint 10 millió – valós forgalmi helyzetet – szimuláltak a próbák során, s megközelítőleg 1,3 millió (!) kilométeren át tesztelték különféle gyorsforgalmi utakon. Nagy-nagy előnye, hogy redundáns, azaz letisztult, hatékony struktúra jellemzi, tehát mindig stabilan működik, és akkor is képes megóvni a jármű, illetve az utasok biztonságát, ha valamelyik részegység meghibásodik.

A Honda SENSING Elite főbb szolgáltatásai:

  • Hands-off üzemmód. Ha az Adaptív Sebességrögzítő (ACC), a Kis Sebességű Követőrendszer, valamint a Sávtartó Asszisztens (LKAS) aktív, és a vezető gyorsforgalmi úton, ideális körülmények között halad, a Legend akkor is képes önállóan közlekedni, ha a sofőr elengedi a kormánykereket.
  • Adaptív Sávtartó rendszer. Ez a rendszer segít az adott sávon belül tartani az autót, illetve követni az elöl haladót, azaz mindig a sáv közepére kormányozza a kocsit és az előre megadott távolságot tartja a követett járműhöz mérten.
  • Aktív Sávváltó Asszisztens Hands-off funkcióval. Ha az Adaptív Sávtartó rendszer aktív, és a vezető az irányjelző bekapcsolásával igazolja, hogy biztonságosak a körülmények, a rendszer automatikusan gyorsít, lassít és kormányoz, hogy végrehajtsa a sávváltást.
  • Aktív Sávváltás Hands-off funkcióval. Ha az Adaptív Sávtartó aktív, és a vezető bekapcsolja az Aktív Sávváltót Hands-off funkcióval, a rendszer felméri a helyzetet és – ideális körülmények között – segít a sávváltásban, illetve az előzésben. Amennyiben a vezérlőegység úgy érzékeli, hogy a követett autó lassan halad, figyelmezteti a vezetőt, majd végrehajtja a sávváltást, az előzést és a visszatérést az eredeti sávba.
  • Traffic Jam Pilot. Ha az Adaptív Sávtartó rendszer aktív, és torlódás alakul ki, a rendszer – ideális körülmények között – átveszi az irányítást a vezetőtőtől, és helyette gyorsít, lassít, illetve kormányoz, amellett természetesen, hogy folyamatosan figyeli a jármű környezetét, és a megadott távolságból követi az elöl haladót. Ha a járművet a rendszer irányítja, a vezető TV-t vagy DVD-t nézhet, esetleg új címet kereshet és állíthat be, így kevésbé fárasztó és stresszes számára a közlekedés.
  • Vészfék-asszisztens. Ha vezető nem valamilyen oknál fogva nem veszi vissza a jármű irányítását a rendszertől, a vezérlőelektronika automatikusan lefékez, sőt közben óvatos sávváltásokkal a legszélső sávba, illetve az út szélére irányítja az autót. A rendszer mindent megtesz, hogy felhívja a vezető figyelmét a kialakult helyzetre: vizuális és hangjeleket ad ki (utóbbiak egyre hangosabbak), továbbá rezgésbe hozza a biztonsági övet. Ha vezető továbbra sem válaszol, az automatikusan leparkoló autón bekapcsol a vészvillogó és megszólal a kürt. Ha az útpálya szélén padka van, az autó egészen padkáig húzódik félre.