Megnyitották kapuikat a turisták előtt a csehországi várak és kastélyok

Megnyitották kapuikat pénteken a nagyközönség előtt a csehországi kastélyok és várok, amelyek a téli turistaidényben zárva tartottak. A koronavírus-járvány okozta korlátozások után a műemlékek iránti érdeklődés ismét növekedést mutat – írja közleményében a prágai Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (NPÚ), amely az állami műemlékeket kezeli és igazgatja.

A Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal felügyelete alatt száznál több állami tulajdonban lévő vár és kastély működik. Ezek többsége a téli időszakban – november elejétől március végéig – zárva tart. A hivatal évi költségvetése az utóbbi időszakban átlagban mintegy másfél milliárd koronát tett ki.

Miután a tavalyihoz képest az idén 30 millió koronával alacsonyabb az állami támogatás, a kastélyok és várak több mint kétharmadában 10-15 százalékkal emelkedtek a belépődíjak – közölte az NPÚ. A bevételek mintegy 40-50 százalékát a hivatal a műemlékek karbantartására és felújítására használja fel.

A koronavírus-járvány előtt a cseh kastélyokat és várakat évi átlagban több mint ötmillió látogató kereste fel. A járvány alatti korlátozások után tavaly 4,2 millió volt a látogatók száma, félmillióval több, mint 2022-ben. A leglátogatottabb műemlék a Prágai Vár, a Hradzsin, amelyre tavaly is több mint kétmillióan voltak kíváncsiak.

A kastélyok és várak kezelői az idén is számos programot, rendezvényt tartanak, hogy magukhoz csalogassák a turistákat. Nagyon népszerűek például az éjszakai látogatások, illetve a színes családi rendezvények. Több kastély és vár az idén közös tematikus programot is szervezett, amelynek keretében bemutatják, hogyan éltek a Habsburg-család tagjai csehországi birtokaikon.

A részletes, az egyes helyszínekre tematikusan lebontott programmal a Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (http://www.propamatky.info) weboldalain ismerkedhetnek meg az érdeklődők. (MTI)