Mi is vesztettünk az Ukrajna és a Ryaniar közötti vitán

Mi vesztettünk a Ryaniar és Ukrajna közötti vitán

Budapest is vesztett egy járatot azért, mert a Ryaniar nem tudott megállapodni Ukrajna illetékeseivel.

Volodimir Omeljan ukrán infrastrukturális miniszter a kormány elé terjeszti Pavlo Rjabikinnak, a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér igazgatójának a menesztését, amiért a Ryanair ír diszkont légitársaság mégsem indít járatokat Ukrajnából számos európai városba, köztük Budapestre – közölte a napokban a tárcavezető az Ukrajinszka Pravda hírportál érdeklődésére.

A miniszter szerint a Boriszpil igazgatója a felelős azért, mert a legnagyobb európai diszkont légitársaság, a Ryanair szerződése a kijevi, valamint a lembergi (lvivi) reptérrel meghiúsult.

A Ryanair vezetése nemrég jelentette be, hogy mégsem indítja el járatait Ukrajnából, mert szerinte a kijevi nemzetközi reptér igazgatója nem hajlandó teljesíteni a légitársaság és az ukrán infrastrukturális minisztérium előzetes megállapodását, és teljesíthetetlen feltételeket támasztott a vállalattal szemben. Rjabikin ugyanakkor azt állította, hogy ha megkötötte volna a megállapodást a légitársasággal annak feltételei szerint, az évi kétmilliárd hrivnya, vagyis több mint 20,7 milliárd forint bevételkiesést eredményezett volna a Boriszpil repülőtérnek.

A Ryanair váratlanul döntött úgy, hogy törli minden ukrajnai járatát oda és vissza. Azt ígérte, hogy a már megvásárolt repülőjegyek árát visszatéríti az utasoknak. A légitársaság azt tervezte, hogy négy kijevi és hét lembergi járatot indít európai városokba. A Ryanair repülőgépei hetente kétszer közlekedtek volna – a korábbi tervek szerint ősztől – Budapest és a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) között.

Legyél az első hozzászóló "Mi is vesztettünk az Ukrajna és a Ryaniar közötti vitán" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*