Mikor jön az új német autópályadíj? Nem eszik olyan forrón a kását!

Évek óta fel-felröppen a hír, hogy jön Németországban is az új autópályadíj, és a teherautók után most már a személykocsit vezetőknek is fizethetniük kell. De mi az igazság? Jön? Nem jön? Ha jön, mikor jön? Mennyibe fog kerülni? Már eldöntött kérdés? Hol tart az ügy? Utánajártunk mindennek.

Mikor vezetik be?

Az első tervek szerint már 2016. január elsejétől be kellett volna vezetni a fizetős rendszert. A terveket azonban folyamatosan módosították, a bevezetést egyre csak halasztották. A jelenlegi állás szerint az autópályadíjat 2017. végén vezetnék be, vagyis már a következő politikai választási ciklusban.

Mennyibe kerül majd?

Az, hogy mennyit kell majd fizetnie egy német autósnak az éves matricáért, az adott jármű károsanyag-kibocsátástól és motorjának hengerűrtartalmától függ majd, és a kocsikat teljesítményük alapján az eddigi 3 helyett 5 csoportba sorolják. Az oldtimerekkel és lakókocsikkal külön intézkedés foglalkozik majd. A legutolsó információk szerint az éves matrica legfeljebb 130 euróba kerül majd, de a német rendszámú autók után tulajdonosainak ezzel párhuzamosan kevesebb kocsiadót kell fizetniük.

Lesz 10 napos matrica, amely az 5 besorolástól függően 2.50, 4, 6, 14 vagy 20 euróba kerül majd. Itt érdemes megemlíteni: a korábbi törvénytervezetben még 5, 10 és 15 eurós tarifák szerepeltek. A 2 hónapra szóló matrica 7, 11, 14, 30 és 40 euró lesz.

Matricát lakókocsikra is kell venni, a motorkerékpárok, elektromos autók, a mozgássérültek autói, valamint a mentőautók után viszont nem kell fizetni.

Németország szomszédai, főleg Ausztria, Belgium, Hollandia és Dánia nincs feldobva a javaslatoktól, és perrel fenyegetőzik. Éppen ezért a történet vége még nemigen látható előre, az ügy továbbra is izgalmas marad.

Kinek, hol és miért kell fizetnie?

Először is nyugodjon meg mindenki: a külföldi rendszámú kocsik után csak az autópályákon kell fizetni. Az eredeti terv szerint ez minden más német úttípusra vonatkozott volna. Ám emiatt sok határ menti régióban attól féltek, hogy a „kishatárforgalom” – amely elsősorban a szomszédok vásárlási és tankolási túráiból és a határon át munkába ingázók forgalmából tevődik össze – erőteljesen vissza fog esni.

A német autósoknak viszont, akármilyen típusú úton is közlekednek majd, mindenütt kell fizetniük. Így senki sem úszhatja meg a matricavásárlást, minden német rendszámmal rendelkező autósnak a pénztárhoz kell majd fáradnia. Mivel ezzel egyidejűleg a kocsiadót is „megreformálják” (várhatóan csökkentik), a két intézkedést legfelsőbb szinten kell koordinálni. Eddig az a hír járta, hogy körülbelül annyival fog csökkenni a német személygépjármű adó, mint amennyibe egy évre szóló matrica kerül.

Ellenőrzés? Büntetés?

A matricákat az interneten előre is meg lehet majd váltani, de persze a benzinkutakon is megvásárolhatóak lesznek. A személyautók matrica-ellenőrzése ugyanúgy történik majd, mint ahogy azt a gyakorlat már a teherautóknál is mutatja: fix és vagy mobil kamerák, érzékelők vizsgálják a rendszámokat, hogy szerepelnek-e azok a regisztrációban.

Ha az autótulajdonos nem rendelkezik érvényes matricával, akkor komoly büntetésre számíthat. Akár 260 euró is lehet a pénzbüntetés, plusz még a matrica árát is ki kell fizetni. Érdemes figyelembe venni azt is: a pénzbüntetéseket be fogják hajtani a külföldi, így a magyar autósokon is.

Van azért jó hír is: mindez csak terv, amíg a rendelkezés hivatalosan életbe nem lép, addig bármikor, bármiféle változások lehetnek, vagy akár még le is fújhatják az egészet. Minden lehetséges.

Mennyit hoz mindez Németországnak?

A sztrádadíjak révén Németország bruttó összbevétele évente előreláthatóan 4,7 milliárd euró is lehet. Ám ebből a hatalmas összegből máris levonhatunk 3,8 milliárdot, amelyet a német rendszámú autósok fizetnek majd, ugyanis nekik a kocsiadó csökkentésével kompenzálni fogják a befizetett összeget. Tehát akkor maradnak a külföldi rendszámú autók, amelyek mindössze kb. 900 millió euró bevételt hoznának. Pontosabban: a német Közlekedési Minisztériumban kerek 800 millió eurónyi többletbevételre számítanak. Ebből még le kell vonni az adminisztrációs ás egyéb költségeket, így maradna 600 millió eurós bevétel.

Ezzel szemben, a közlekedési szakemberek véleménye szerint ettől jóval magasabb adminisztrációs és egyéb költségekre kell számítanunk. Miután már egyedül csak az éves matricával ötféle kategória lesz, mindennek adminisztrálására és a rendszer üzemeltetésére hatalmas bürokratikus apparátusra lesz szükség, éppen ezért a Közlekedési Minisztérium által kiszámított nettó bevétel jóval alacsonyabb lesz, mint amivel eddig számoltak. Tehát mindebből egyelőre csak egy dolog biztos:  ha bevezetik, akkor a bevételt az autópályák és utak karbantartására fogják fordítani.

Összeegyeztethető mindez az uniós jogrenddel?

A külföldi autósok fizetnek majd a német utakon, igaz, a német autósok is, de ők más úton visszakapják. Mindez azt jelentené, hogy a németek és a többi EU-polgár nem egyenlő elbánásban részesülne, vagyis azt, hogy a külföldieket diszkriminálják, ami ugyebár nem egyeztethető össze az EU-jogrenddel.

Dobrindt német közlekedési miniszter ezért két külön törvénnyel akarja a problémát kikerülni. Kérdés persze, hogy az EU-Bizottság lenyeli-e a békát, hiszen a két jövendő törvény elég szoros összefüggésben lesz egymással. A német Közlekedési Minisztérium mindezt lazán, higgadtan kezeli, és felsorol egy szakajtóra való EU-törvényt, amelyek ezt lehetővé teszik.

Egy biztos: az autópálya-matrica bevezetéséhez még további törvények és intézkedések is szükségesek. Valószínűnek tűnik, hogy a nyári szünidőig úgy el fogják húzni az időt, hogy a 2017. szept. 24.-i szövetségi parlamenti választások előtt a parlament már nem fogja tudni ismét napirendre tűzni a kérdést.

Vagyis mint az elején is utaltunk rá: nem eszik olyan forrón a kását. A törvényhozás malmai lassan őrölnek, és semmi sem biztos, csak amikor már fizetned kell…

– kst –

Legyél az első hozzászóló "Mikor jön az új német autópályadíj? Nem eszik olyan forrón a kását!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*