Csillagfényes szerelemüzlet

Bálint napjából mára nálunk is Valentin-nap, és ezzel szerelem üzlet lett, ami összeállításunk tanulsága szerint a szállodaipar számára, pont a holtszezon idején generál növekedést. 

Az Amerikából importált Valentin-napra, először a hazai kereskedők kaptak rá. Molnár Csilla, a flora studio Design mester virágkötő-dekoratőre szerint a Valentin-nap 20-30-szoros növekedést eredményez a piros rózsák forgalmában, és mellette a piros tulipánok is igen népszerűek. (A holland tőzsdén ebben az időszakban duplájára emelkedik ezeknek a virágoknak az ára.)

Valentine-Day-Red-Rose-Wallpapers-6

A szállodaiparban nagyjából öt éve kezdődött a Valentin-napi boom – magyarázza Sárvári Krisztina, a noszvaji Oxigén és Tündérkert, valamint a ráckevei Duna Relax hotel igazgatója. Ahogy mondja, vannak egyéjszakás vendégeik, de nemcsak február 14., hanem az egész hét a Valentin-nap jegyében telik, amire döntően honfitársaink érkeznek. Akik a Valentin-napi kényeztető csomagok, szobai bekészítések mellett, egyre inkább a programok alapján is választanak szállodát. Noszvajon, a de la Motte kastélyban így kerül megrendezésre a hagyományos szerelemhétvége, az egynapos esküvőkre, a szerelemhez köthető programokra, míg a baba és gyermek foglalkozások is – szív alakú tárgyak készítése, a Mini chef programban szív alakú muffin sütése – is a szeretethez kötődnek. A felnőttbarát Duna Relax Hotelben pedig a romantikáé a főszerep, egymásra érzékenyítő zenei válogatással, rózsaszirom szórással, bonbonválogatással és „Ámor nyila” szauna programmal.

red-rose-petals-on-bed-by-brownpalace.com_

Az ország első családbarát szállodájában, a Kolping Hotelben is fontosnak tartják, hogy a gyerekprogramokkal a szülők kikapcsolódását is segítsék. Akik a szerelmes fotózás, az afrodiziákumokkal megspékelt romantikus vacsora, és a szobai meglepetések mellett a Hanami Beauty & Spa kényeztető programjait is élvezhetik.

– Valentin-napon a szálloda vendégei között is akadnak, akik kifejezetten erre az apropóra érkeznek – magyarázza Dudás Ildikó, a Kempinski Hotel Corvinus Budapest pr igazgatója, hozzátéve, a megható történetek is gyakoriak. Volt már leánykérés rózsaszirom dísszel, akadt olyan vendégük, aki a házasság előtti fotózásra azért érkezett hozzájuk, mert itt ismerte meg párját és olyan is, aki késő este szólt, hogy reggel 50 darab Baccara rózsával szeretné meglepni a feleségét, így a szálloda virágosa a piacról rohant a házba, míg egy másik alkalommal a romantikus lánykérést a Halászbástya tetején olyan helyen szervezte meg a szállodai concierge, ahová más halandó nem mehet fel, és ott a fantasztikus panoráma látványát rózsával, pezsgővel dobta fel.

A Prestige Hotel Budapestben azért is megnövekedett a külföldi Valentin-napozók száma, mert a szállodát beválasztották a Tripadvisor budapesti romantikus listájának TOP 10-es listájába. Gaál Miklós igazgató elmondta: idén is lesz egy kiválasztott hölgy számára meglepetésnek számító leánykérés, miközben a személyzet már előre egyeztetett a férfi vendégek titkos virágrendeléseiről is, amelyek közül több így is az utolsó pillanatra várható. A szálloda számára jó lehetőség, hogy a szobákba ilyenkor elhelyezett ajándékot a házban üzemelő Michelin csillagos Costes Downtown biztosítja, amelynek cukrásza erre az alkalomra tervezett egy édességet.

A Corinthia Hotel Budapestben a szerelem napján csúcsra járatódik a szobaszerviz – mondja Döry Gábor kommunikációs igazgató. A magyar vendégek elsősorban az étteremben foglalnak helyet – a vasárnapi brunch is ehhez a témához igazodik – de a szállodába is érkeznek ebből az alkalomból magyar és külföldi vendégek, akik jó része az ágyba kéri a pezsgőt, a vacsorát és a reggelit.

Miközben a Valentin-napra érkezőket, az alkalomra illően feldíszített szobák fogadják, a Ritz-Carlton Budapestben is alapvetően az étteremben növekszik meg a magyar vendégek száma, ahol a jeles nap alkalmából külön a hölgyek és külön a férfiak ízléséhez közel álló menüsort kínálnak– mondja Bagi Barbara pr menedzser.

Photo Credit Thinkstock

Fotó: Thinkstock

A Radisson Blu Béke Hotelben a Zsolnay Kávéház ad színteret a Valentin-nap legfontosabb attrakcióinak, amelynek fókuszában szintén a női és a férfi nem ízlésvilágának különbözősége áll. Ehhez kötődik a Valentin-napi szerelmes duó a hölgyeknek szóló Cassiopeia-val, a kifinomult, elegánsan légies süteménnyel, amely arról a tündöklő csillagképről kapta a nevét, amely minden derült éjszakán látható.

beke

Illetve a férfiaknak szóló Zsolnay-Lúdláb tortával, ami egy új, Bechmann György cukrászmester újragondolásával egy csavarral, rum helyett cseresznyepálinkával – laktózmentes változatban is – került a kínálatba. 

Az Aquaworld Resort Budapestben már péntek éjszaka megkezdődött a Valentin-napi buli, amikor 900 fiatal vett részt a szerelmesek napjához kötődő éjszakai fürdőzésen. Móricz Szilvia kereskedelmi és marketing igazgató tapasztalatai szerint ebben az időszakban a megelőző és a Valentin-napot követő hétvégén érezhetően megemelkedik a forgalom, és a magyar vendégek is többen használják ki a téli időszakban Budapesten szokásos kedvezményes szállodai akciót.

A hévízi Lotus Therme Hotelbe ugyan ilyenkor is 85 százalékban külföldi, főként osztrák vendégek érkeznek, de Kosztolánczi Viktor értékesítési és marketing igazgató szerint a magyarok száma is érezhetően megemelkedik. A városban gyakori orosz vendégeket azonban nem hozza izgalomba a szerelem ünnepe: tudják mi az, tudják, hogy amerikai eredetű, de részükről ilyenkor nem merülnek fel extra igények. A többiek viszont virágot rendelnek és igénylik a kényeztető programokat, valamint az éjszakai fürdőzést és a virágbekészítést.

De miközben a főváros és az ország nagy része a Valentin-nap bűvöletében tölti ezeket a napokat, nem mindenütt ekkora a lelkesedés. A nyíregyházi szállodákban például továbbra is csendesen telnek a februári napok.

érsek m. zoltán

Legyél az első hozzászóló "Csillagfényes szerelemüzlet" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*