Nem űrautó de Skyactive

Régen az volt az alapvetés, hogy a német autó a megbízhatóság csúcsa. Ma a többség a japánokra esküszik. A Mazda, Skyctive technológiájú CX-5-öse mindenesetre az ő érveiket támasztja alá. MAZDA CX-5 CD175 AWD Revolution. 

DSC_0451

Kevés márka mondhatja el magáról, úgy alkotott meg egy modellcsaládot, hogy annak legkisebb tagjától a legnagyobbig, mindegyik egyformán megőrzi jellegzetes vonásait és a méretkülönbség ellenére is vonzó marad. A Mazdának a szépségesen áramvonalas KODO – magyarul: a mozgás lelke – formanyelv megteremtésével ez összejött. Különösen akkor látszik ez, ha az autó, a márkánál lassan ikonikussá váló Soul metálvörös színben pompázik. Igaz a tesztre kapott CX5-ösünk Sonic Silver volt és így nem is élt annyira a KODO formai-képi világa. Nem véletlenül mondják, hogy minden típusnál megvan az a szín, amiben a legjobb formáját futja.

A 2012-ben piacra lépett és tavaly némileg megújult SUV, a CX5 azért így is tartogatott ikonikus újdonságot, hiszen a megbízható szívómotorok mellett kitartó márka, a turbók helyett más utat keresve találta meg a teljesítménynövelés útját. Így született meg a Skyactiv technológia, amelynek különleges megoldásait a CX5-ben vetették be elsőként. A szisztéma lényege, hogy az autó tömegének csökkentése és a technikai megoldások tökéletesítése révén egyszerre érték el a teljesítmény növelését és a fogyasztás csökkentését. A CX5 esetében ezt példázza, hogy a nagy szilárdságú acélból gyártott karosszériának és padlólemeznek köszönhetően – ami több helyütt a vékonyabb anyagvastagságot is lehetővé tette -, nagyjából 1600 kilós súllyal útrakész kocsi, kifejezetten filigránnak tekinthető a maga kategóriájában. Így tesztautónk, a felsőkategóriás 2191 cm3-es, soros 4 hengeres dízel, a precízen dolgozó hatsebességes automata váltóval, 175 lóerővel és hozzá, a kétezres fordulaton társuló 420 Nm forgónyomatékkal, valamint az összkerékhajtással, kifejezetten dinamikus, sportos vezetési élményt garantál: a százat 9.4 másodperc alatt éri el, a végsebesség pedig 204 km/h.

DSC_0459

DSC_0460

A kocsi belsejében az átalakított MZD Connect infotainment rendszer legfőbb módosulása, hogy a kijelző körül megszűntek a vezérlőgombok, amelyek a váltó mögött elhelyezett tekerőtárcsában keltek új életre. Ez nemcsak tetszetősebb, de praktikusabb és biztonságosabb is egyben. De annak sem kell csalódnia, aki az érintőképernyő híve, igaz ez a funkció csak álló helyzetben áll rendelkezésre. És miközben a szórakoztató és információs rendszerben már a legújabb megoldások is megjelentek, a kapkodástól messze álló, a már bevált megoldásoktól nehezen megváló japán mérnökök, a CX5-ösnél a sebesség- és a fordulatszámmérő esetében még ragaszkodtak az analóg megoldáshoz.

A szürke külsőhöz társuló fekete beltér ugyan kicsit komor, de ezt nevezhetjük sallangmentes üzleti megjelenésnek is. Lehetne ugyan kicsit attraktívabb, de így még inkább a műszaki extrákra és a vezetési élményre koncentrálhatunk a perforált bőrkárpittal bevont ülésben, ami elektromosan állítható és memóriás. Innen élvezhetjük az i-ACTIVSENSE biztonsági rendszer előnyeit köztük azt, hogy az adaptív LED fényszórók automatikusan felveszik a megfelelő beállítást, a vezetői koncentrációra figyelmeztető rendszer a DAA pedig egy pihenő beiktatását javasolja, ha a sávelhagyások kapcsán úgy érzékeli, hogy a vezető elfáradt, miközben a hátsó intelligens fékrásegítő (SBS) hátramenetben segíti az esetleges ütközés elkerülését.

mazda

Az autó nemcsak optikailag nagy, komoly belmagasságával a valóságban is méretes belső teret nyújt utasainak. Akik közül a hátsó ülésen utazók is kényelmesen elférnek. A tágas utastérhez társul az 503 literes a csomagtér, ami a hátsó ülések ledöntésével sík padlósan, több, mint 1600 literre növelhető. Így a CX5 egy elegáns SUV az üzleti életben és praktikus családi autó, ha elérkezik a hétvége, vagy a nyaralás ideje.

Amikor különösen nem mindegy mennyit iszik az autó. Ami vegyes használatban nagyjából 7 literes átlagot mutat. A Mazda CX-5 belépő kategóriája az ötajtós G165, 6 sebességes manuál váltóval, elsőkerék meghajtással 7 080 000 Ft-tól kapható, míg tesztautónk, az ötajtós CD175, 6 sebességes automata váltóval 4 kerék meghajtással 11 360 000 Ft-tól érhető el.

éresk m.

Legyél az első hozzászóló "Nem űrautó de Skyactive" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*