A Szövetségi Statisztikai Hivatal összesen 51,6 millió külföldi vendégéjszakát regisztrált a tíz és több ággyal rendelkező szálláshelyeken. Ez az előző év ugyanezen időszakához képest 2,6 millióval több vendégéjszakát jelent, ami 5,3 százalékos növekedésnek felel meg.
„Az első nyolc hónap 5,3 százalékos növekedésével még az előző év kiemelkedő 4,0 százalékos növekedési eredményét is leköröztük – büszkélkedett Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke. – Ez az évközi eredmény a 2014-es év további fejlődésének fontos mutatója. A jelentős küldő piacok nem egységes fejlődése ellenére a nyári hónapok továbbra is döntő szerepet játszanak az év összesített vendégéjszaka-mérlegénél”
A legfontosabb európai küldő piac, Hollandia augusztusban 2,2 százalékos vendégéjszaka-növekedést generált, így összesített eredménye kicsivel haladja meg a 2013-as időszak számait. A kiemelt TOP 10 európai piac között az első nyolc hónapban ismét Svájc (plusz 6,8 százalék), Ausztria (plusz 7,1 százalék), Dánia (plusz 5,7 százalék) és Lengyelország (plusz 12,3 százalék) mutat dinamikus növekedést. E piacok növekedése kompenzálja az oroszországi csökkenést, amely augusztus végéig 3 százalékos volt.
Számos délkelet-európai ország tovább erősíti pozícióját a németországi turizmus fontos küldő piacainak listáján. Így például Csehország 9,2 százalékos pluszt könyvelhet el, míg Románia (plusz 14,7 százalék), Görögország (plusz 13,1 százalék), Bulgária (plusz 24,3 százalék), Szlovénia (plusz 22,7 százalék) és Horvátország (plusz 31,7 százalék) kétszámjegyű növekedéssel büszkélkedhetnek.
Az ázsiai utazók továbbra is átlagon felül járulnak hozzá a németországi beutazás dinamikus fejlődéséhez: egyedül az Arab-öböl államaiból augusztus végéig 1,3 millió vendégéjszakát regisztráltak. Így Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok és Kuvait arab vendégei megelőzték a kínai küldő piacot, s az Egyesült Államok mögött az előkelő második helyet foglalják el a tengerentúli piacok listáján. A harmadik helyen Kína áll 16,5 százalékos növekedéssel, amely majd 1,3 millió vendégéjszakát jelent az úti cél Németországnak.
A magyarországi kiutazásban továbbra is stabilan tartja helyét Németország a második helyen 13 százalékkal. A szokásosan erős bajor, baden-würtenbergi és berlini úti célok mellett a legnagyobb fejlődést a Szászországba ezen belül Lipcsébe irányuló forgalom mutatja. Erős az érdeklődés Türingia irányába. Kiemelkedő Erfurt, mint közkedvelt úti cél.
Legyél az első hozzászóló "Németország: folyamatosan nő a beutazó turizmus" című cikkhez